Megtartotta korábbi állását az államtitkár?

2012.05.09. 11:55

Nem tartja be az összeférhetetlenségről szóló szabályokat Kovács Pál: államtitkárként is az egyik legnagyobb iparági szövetség igazgatótanácsának elnöke, hívja fel a figyelmet a népszava.hu az NFM államtitkárának vagyonnyilatkozata alapján.

Kovács saját bevallása és a szervezet honlapja szerint államtitkári posztja mellett a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség igazgatótanácsának elnöki tisztjét is betölti, kormánytagként 997 200 forint a járandósága, míg az igazgatótanács fejeként tovább 462 000 forintot keres.

Egy 2010-es törvény szerint azonban politikai vezető további munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet, a február elseji hatállyal kinevezett energetikai államtitkárnak a jogszabályok szerint 30 napja lett volna arra, hogy összeférhetetlenségét megszüntesse.

Kovács korábban helyettes államtitkár volt, vagyis a jogszabály szerint nem politikai, hanem szakmai vezető, így akkor még elvben betölthette a szervezet elnöki tisztségét. A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetségnek a Moltól kezdve az MVM-en át az E.on-ig minden fontosabb energetikai cég a tagja, feladata a meghatározott mértékű biztonsági készlet létrehozása és fenntartásának biztosítása, valamint az ehhez szükséges feltételek megteremtése.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Index megkeresésére közölte: Kovács Pál államtitkár a felmerült összeférhetetlenségi aggályok miatt a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetségben betöltött igazgatósági tanácsi elnöksége jogszerűségének ismételt felülvizsgálatát kezdeményezi.

"Kinevezéséhez kapcsolódóan korábban állásfoglalást kért a két poszt összeegyeztethetőségéről, amelynek alapján úgy tudja, hogy ezek egyidejűleg is betölthetők. Eljárásának jóhiszeműségét igazolja, hogy az elnöki szerepvállalással járó javadalmazásról publikus vagyonnyilatkozatában kötelezettségének megfelelően beszámolt. Amennyiben az összeférhetetlenség ténye egyértelműen bebizonyosodik, elnöki tisztségéről azonnali hatállyal lemond" - közölte lapunkkal a minisztérium.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Hírek