Valter
15 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

Borbély: Nem lesz új devizakötvény az EU–IMF-megállapodás előtt

Index/Napi Online
2012.05.21. 14:10

Elfogadtuk a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi közleményét a témában, így az EU–IMF-megállapodás megkötéséig nem lesz devizaalapú kötvénykibocsátása a magyar államnak - mondta el a Gazdasági Rádiónak adott interjúban Borbély László András.

Az Államadósság Kezelő Központ általános vezérigazgató-helyettesének hétfői, a Reuters által hivatkozott nyilatkozata alapján tehát úgy tűnik, hogy pont került annak a bizonytalan kérdésnek a végére, hogy az ország még a kulcsfontosságú pénzügyi megállapodás előtt kimenjen-e a nemzetközi tőkepiacokra forrásszerzés céljából.

Ennek sikerét egyébként a továbbra is igen bizonytalan nemzetközi befektetői környezet mellett az is megakadályozhatja, hogy a piaci szereplők rossz üzenetnek értékelhetik a megállapodás előtti forrásbevonási szándékot. Az ugyanis eleve kétségessé teszi a megállapodás szándék komolyságát, ráadásul a megállapodás utáni kibocsátás várhatóan érdemben alacsonyabb kamatok mellett tud majd megvalósulni, mint azt megelőzően.

Pápa Levente, az OTP devizastratégája korábban szintén megerősítette ezt lapunknak. "Ennek lenne egy olyan olvasata is, hogy valójában nem akarunk megegyezni az IMF-fel. Kis mennyiségben és drágán tudnánk piacra lépni. A magasabb kamatokat ellentételezni lehetne ugyan megszorításokkal, de annak a növekedés látná kárát.  A kötvénykibocsátás mostani időzítése megkérdőjelezhető, ha azt tervezzük, hogy a közeljövőben megállapodunk a Valutaalappal."

A csütörtöki aukción 8,2-8,5 százalékos hozam mellett sikerült értékesíteni az állampapírokat, Borbély megerősítette, hogy e felett a szint felett már nem lehet fenntartható módon finaszírozni az országot.