A diákmunkánál jobb a szakmai gyakorlat

2012.05.21. 16:16
Minimálbérre számíthatnak a nyolc órában dolgozni vágyó tanulók, a felsőoktatásban lévőknek jobban megérheti a szakmai gyakorlat. A jelentkezéseket jobb minél előbb elkezdeni.

„Roham még nincs, de már gyűlnek a jelentkezések” – nyilatkozta a diákok nyári munkára való regisztrációjáról Kurdi Ferenc, a Pannon-Work ISZ igazgatósági tagja. A munkaerő-közvetítő tavaly nyáron több mint nyolcezer fiatalnak adott munkát országosan. Idén ugyanekkora létszámmal, ám több jelentkezővel számolnak. „Mivel csökkentek a felsőoktatásban az ösztöndíjas helyek, többen lesznek, akik munkával akarják előteremteni az önköltséget” – vélekedett a szakértő.

A jelentkezési dömpingre több iskolaszövetkezet is a tanév végén, azaz június közepén számít, pedig akkortól akár már dolgozhatnának is a diákok, ha időben regisztrálnak. A munkakínálat sokrétű, de szellemi erőfeszítést kevés igényel: a szórólaposztástól, a gyártósori összeszerelési munkán, csomagoláson, szállodai kisegítésen, árufeltöltésen és gyümölcsszedésen át a pénztárosig terjednek a megpályázható állások. Aki ismerősi körén kersztül nem jut nyári munkához, azoknak biztos lehetőség ez.

Nem ebből lesznek milliomosok

A fiatalok leggyakrabban bruttó 535 forintot óránként, így – ha napi nyolc órát dolgoznak – elérheti fizetésük a bruttó 93 ezer forintos minimálbért. „Ez a minimum, s nyáron jellemzően nem is adnak ennél többet a cégek, mert tudják, hogy a sok jelentkező között találnak olyat, aki hajlandó ennyiért dolgozni” – fűzte hozzá Kurdi Ferenc.

Előnyt jelent a nyelvtudás, a számítógép-kezelői ismeret, a jogosítvány, s bármilyen más, speciális készség. Nagyobb eséllyel kap munkát az a diák, aki év közben is dolgozik, s aki minden munkalehetőséget elfogad. A munkavállaláshoz szükséges a személyi iratokon és diákigazolványon (vagy tanulói, illetve hallgatói jogviszonyról szóló igazoláson) kívül bankszámlaszám, 18 éven aluliaknak pedig szülői vagy törvényes képviselői hozzájárulás is.

A felsőoktatásban lévőknek megfontolandóbb lehet a nyári szakmai gyakorlat. A minimálbér szintjét általában meg lehet keresni így is, cserébe majdani szakmájukból is magukra szedhetnek némi tapasztalatot. Itt jóval inkább az adott szakmától függnek az elhelyezkedési lehetőségek, de itt is jobb mielőbb beadni a jelentkezéseket.