Többet telefonálhatunk idén adó nélkül

2012.05.24. 11:00 Módosítva: 2012.05.24. 11:12

A parlament gazdasági bizottsága öt nappal az elfogadása után máris módosítaná a telefonadóról szóló törvényt – tudta meg lapunk. A Rogán Antal vezette bizottság az adózást érintő egyes törvények módosításáról szóló törvénybe iktatna öt új paragrafust, amely átírná az új adónem egyes szabályait.

A legfontosabb változás kedvező: az adó maximális mértéke idén a törvényben szereplőnél kevesebb lehet. A most érvényes, júliustól hatályos szabályozás szerint az üzleti előfizetők hívásai után maximum havi 2500 forint lenne a percenként kétforintos adó, míg a magánszemélyeknél havonta 700 forint lenne az adó felső határa.

Ez a szabályozás ˜– meghagyva az első tíz percnyi kimenő hívás, továbbá a segélyhívások és adománygyűjtések adómentességét – úgy változnak a gazdasági bizottsági javaslat szerint, hogy a 700 és 2500 forintos limit csak január elsején lépne hatályba. Idén a magánelőfizetők hívásait még csak legfeljebb 400, míg a céges előfizetőkét 1400 forintos telefonadó terhelné.

A telefonadó bevezetéséről az áprilisban bemutatott új Széll Kálmán terv írt először. Akkor még úgy tűnt, hogy az előfizetőket terhelné az indított hívásokat és küldött sms-eket percenként és darabonként 2 forinttal terhelő adó, és kedvezményekről sem volt szó. A törvény elfogadása előtt kiderült: az új adó a cégeket terhelné, vagyis idei bevezetése miatt a telekom-szektor vállalatait év végéig két különadó sújtja – ez csak a tőzsdén jegyzett, és az elmúlt hetekben többször is történelmi mélypontra esett Magyar Telekomnak 34 milliárdos terhet jelentene.

Az adóból eredetileg 52 milliárdot terveztek a költségvetésbe, ez a kedvezmények miatt 44-45 milliárd forint közötti összegre változott. Az idei terv 30 milliárd volt, ezt az eredeti kedvezmények 26 milliárd körülire mérsékelték – azt nem tudni, hogy a mostani módosítás milyen további csökkenést eredményezne.