Tiltakoznak a gazdák a földtörvény ellen

MTI/Index
2012.06.08. 15:31
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) nem ért egyet az új földtörvény koncepciójával, illetve azzal, hogy a törvénytervezet az érintettek bevonása, véleményük kikérése nélkül készül - egyebek közt ezt is tartalmazza a MOSZ által az új földtörvény koncepciójával kapcsolatban megfogalmazott vélemény.

A szervezet pénteki közleménye szerint az új földtörvény megalkotását a kormány "két éve lebegteti, bizonytalanságban tartva a földtulajdonosokat és földhasználókat a törvénnyel kapcsolatos szándékokat és eszközöket illetően".

Az új földtörvény szükségességét legtöbbször a külföldiek tulajdonszerzésére vonatkozó moratórium lejártával kapcsolta össze a kormány, amihez képest a koncepcióból a termőföld tulajdonosi és használati viszonyai gyökeres megváltoztatásának szándéka olvasható ki - teszi hozzá a MOSZ. Úgy vélik, hogy ez rossz üzenet a magyar mezőgazdaság számára, amely a rendszerváltás után már elszenvedett - negyven százalékos termelés visszaeséssel - egy ilyen átalakítást.

Keretes címe

Az állam idén földosztásba kezdett, amelynek keretén belül több tízezer hektár kerül a piaci ár harmadáért új tulajdonosokhoz.

Vitatott már maga a földosztás koncepciója is, ami szerint csak a kisebb gazdálkodók juthatnak termőföldhöz, de Ángyán József emlékezetes lemondása kapcsán a "maffiacsaládok és földoigarchák" is az érdeklődés központjába kerültek.

A koncepció lényegében a kis- és középvállalkozások újabb helyzetbe hozása az úgynevezett "nagyüzemek" rovására,  amelyek többségében már maguk is csak középvállalkozás méretűek - fogalmaznak. A koncepció amellett, hogy fenntartja a társas vállalkozások földtulajdon szerzésének a tilalmát, meg akarja fosztani ezeket a cégeket a termelésük alapjául szolgáló termőföld jelentős részének használatától, nem számolva vagy törődve ennek a következményeivel - írják.

A közlemény szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium által a közelmúltban közzétett "semmitmondó" kérdések, felmérések nem pótolják a valódi társadalmi vitát és nem alkalmasak egy hosszú távra szóló és általánosan elfogadott törvény megalapozására.

Ángyán véleménye