Koronavírus adatok

2022. jan. 20.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Fábián, Sebestyén
-5 °C
5 °C

Völner mégis vizsgálódna az IMF-es videó ügyében

2012.06.11. 16:44

Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár a MÁV Start Zrt. és a Közlekedéstudományi Nkft. vezetőihez fordul annak érdekében, hogy vizsgálják ki az egyeztetés pontos körülményeit, közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Mint megírtuk, elbocsátották az állásából azt a szakértőt, aki a fejlesztési minisztérium képviseletében egy pénteki vasúti egyeztetésen – az arról nyilvánosságra hozott videó szerint – többek között vonalbezárások lehetőségéről beszélt, valamint arról, hogy azt egy államtitkár szerint a „büdös, mocskos” IMF-re lehet majd kenni. Az államtitkár korábban azt mondta, a szakszervezetnek nem kellett volna közzétenni a felvételt, és az ügyben nem indul parlamenti vizsgálat.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hétfőn délután kiadott közleményében "határozottan visszautasítja azokat a valótlan állításokat, amelyek az egyes vasútfejlesztési projektekkel kapcsolatban a felvételen és a sajtóban elhangzottak és pusztán pártpolitikai érdekeket szolgálnak". A tárca továbbra is határozottan azt kéri, hogy amennyiben bárki visszaélésről vagy jogszerűtlenségről szerez tudomást, tegye meg a szükséges bejelentéseket az illetékes hatóságoknál.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium "határozottan cáfolja azokat a valótlan állításokat, amelyek szerint a tárca a korábban megnyitott vasúti mellékvonalak bezárását tervezi". A tárca visszautasítja azokat a kijelentéseket és nyilatkozatokat, amelyek a minisztérium vezetőinek szavahihetőségét megkérdőjelezik. Úgy vélik, kizárólag magánvéleményt fogalmazott meg az a szakértő, aki a Vasúti Dolgozók Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV Start Zrt. közötti egyeztetésen vett részt, 2012. június nyolcadikán.

"Az említett egyeztetésen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem volt jelen. Az ott elhangzottak stílusa és tartalma mind politikailag, mind szakmailag, mind erkölcsileg elfogadhatatlan, ezért attól teljes mértékben elhatárolódik a tárca. A Közlekedéstudományi Intézet szakértőjének munkaviszonya megszüntetésre került. Az intézet munkatársa megfigyelőként vett részt az egyeztetésen és kizárólag a menetrend-szerkesztéssel kapcsolatos kérdésekben volt illetékes tájékoztatni a jelenlevőket, mandátuma csakis erre vonatkozott. Kijelentései nem felelnek meg a tárca szakmai és politikai álláspontjának" - írja közleményében az NFM.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyúttal határozottan visszautasítja az érintett szakszervezet eljárásmódját, amely során egy belső, szakmai háttérbeszélgetésről készített, megvágott videofelvételt a jelenlévők előzetes tájékoztatása és jóváhagyása nélkül nyilvánosságra hozott.

Mint azt az Index megírta, a VDSZSZ pénteken tette közzé azt a felvételt, amely az aznapi menetrendi struktúráról – vagyis esetleges további járatritkításokról is szóló – egyeztetésen készült. A megbeszélésen Dóka Gábor az NFM alá tartozó Közlekedéstudományi Nkft. munkatársa többek között arról beszélt, hogy ha őszre elfogyna a közösségi közlekedésre szánt költségvetési pénz, akkor lehetséges, hogy „még további vonatritkításra és igenis vonalbezárásra kerül sor”. Azt is mondta, hogy Völner Pál, az NFM egy államtitkára zárt körben arról beszélt: „majd akkor, ha lehet kire fogni a vonalbezárásokat, akkor igenis meg fogják lépni [...]  Amikor az IMF tárgyalások beindulnak, és azt lehet mondani, hogy igen, az IMF az egy büdös, mocskos karvalytőke, azt erőltette ránk, hogy be kell zárni a mellékvonalakat”.

Bár az LMP és az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte az ügyben, Völner Pál, a felvételen is emlegetett államtitkár szerint erre nincs szükség. Sőt, szerinte a videót sem kellett volna nyilvánosságra hozni – a közrádiónak hétfőn reggel adott interjúban azt mondta, a szakszervezetnek meg kellett volna keresnie a tárcát az „igazolatlan állítások” ügyében, és nem kellett volna a felvételt feltennie az internetre.



  • Vennék
  • Bankszámla