Varga: Elűzheti a cégeket a tranzakciós adó

2012.06.18. 07:38

Többszörös terhet ró a pénzügyi tranzakciós illeték befizetése a hazánkban működő cégekre, cégcsoportokra, így az új adónem életbelépésével tömegesen „menekíthetik” ki pénzforgalmunkat a határon kívülre a vállalkozások, írja a Magyar Hírlap. A lap szerint ezzel az aggodalommal Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter is egyetértett az Echo tévének adott nyilatkozatában.

„Azoknál a cégeknél, cégcsoportoknál, ahol belső pénzmozgás van, fennáll a veszélye annak, hogyha túlságosan nagynak érzik a terhet, akkor külföldre, más országok bankjaiba helyezik ki pénzforgalmukat” – idézi Vargát a lap. Ennek szerint kedvezhet az is – amit a kormány eddig még nem vett figyelembe –, hogy július elsejétől életbe lép az úgynevezett SEPA (Single Euro Payments Area) rendszer. Az európai gazdaságokban ezután bármelyik bank vezethet külföldön – akár Németországban vagy épp Ausztriában – forintszámlákat, és működtethet forintelszámolást.

„Nem volna szerencsés, hogy a cégek tömegesen az országhatárokon túlra vigyék a pénzforgalmunkat, ezért erre a problémára a kormányzatnak is reagálnia kell, és meg kell találnia azokat az eszközöket, amelyekkel Magyarországon belül tartható a pénzmozgás. Olyan megoldást kell találni, amely nem hozza lehetetlen helyzetbe ezeket a cégcsoportokat sem” – mondta. A pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvény még az Országgyűlés előtt van, a javaslatról szóló vita sem zárult le. Így van esély arra, hogy a felvetődött kérdésekre a kormány megfelelő válaszokat adjon.