Az NGM szerint nem lesz kikerülhető a csekkadó

2012.06.21. 06:35

A tranzakciós illeték nem lesz elkerülhető a pénzmozgások külföldre menekítésével - írta a Nemzetgazdasági Minisztériumra (NGM) hivatkozva a Magyar Nemzet.

Balog Ádám, a nemzetgazdasági tárca adóügyekért felelős helyettes államtitkára a lapnak azt mondta: a pénzek külföldre irányítását megelőzendő reális, teljesíthető adószabályokat igyekeznek alkotni. Bármikor lehet olyan eljárásjogi rendelkezéseket hozni, amelyek gátat vetnek az adóelkerülésnek.

A helyettes államtitkár szerint a vállalati ügyletek megadóztatására több megoldás is lehetséges. Szóba jöhet például a felső határ bevezetése, miként elképzelhető az is, hogy különféle összegekre különféle adómértékeket szabna, és felvetődött egyes tranzakciók adómentessé tétele is.

Balog Ádám elmondta, hogy az idén bankadó címén 105 milliárd forintot vár a költségvetés, jövőre a belépő tranzakciós illetékből 280 milliárd, bankadóból 68 milliárd, 2014-ben tranzakciós illetékből 320 milliárd forintra számítanak. Az összeg 2014-ben azonban nem azért nő, mert az illeték emelését tervezik, hanem azért, mert a 2013 decemberi tétel 2014 januárjában érkezik be.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy az Országgyűlés azután szavaz a tranzakciós illetékre vonatkozó javaslatról, ha a kormány és a bankszféra minden részletet tisztázott

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Bankszámla