Hitel nélkül próbálnak növekedni a hazai cégek

2012.07.13. 13:53
A romló forráshelyzet és a lassan növekvő forráskereslet a vállalati szektor hibernálódását, hitel nélküli növekedésre való tartós berendezkedését jelzi. Hároméves csúcson azon vállalatok aránya, akik kritikus helyzetebe kerültek, a folyó költségeikre sincs elegendő forrásuk. Az exportból élő vállalatok vannak még a legjobb helyzetben.

Egyre súlyosbodó vállalati forráshiányra utal, hogy idén tavaszra hároméves csúcsra (35,8%-ra) emelkedett azoknak a vállalatoknak az aránya, amelyeknek folyó költségeik fedezésére sem elegendőek a forrásaik, derül ki a Magyar Fejlesztési Bank felméréséből. Továbbra is a jelentős exportbevételekkel rendelkező vállalatok finanszírozási helyzete tekinthető leginkább kielégítőnek (sőt fél év alatt tovább javult e vállalati kör pozíciója), amiben a viszonylag stabil külpiaci kereslet és a forint gyengülése miatt a hazai devizában számolt bevételek emelkedése is szerepet játszik.

A folyó költségek önerőből történő fedezése 2012 tavaszán elsősorban az agráriumban és az iparban ütközik akadályba, azonban míg a mezőgazdasági szegmensben fél év alatt csökkent, addig az iparban 10,9 százalékponttal emelkedett az ilyen nehézségekkel küzdő cégek aránya.

Az ipari ágazatok között jelentős különbségek vannak, s a folyó költségek saját forrásból való fedezése legkevésbé a textiliparban,a gépgyártásban és a járműiparban jelent problémát, aggasztó a helyzet viszont a fa-, a fémfeldolgozás, egyéb ipar esetében.

A következő 12 hónapra vonatkozólag a legnépszerűbb külső finanszírozási lehetőséget továbbra is a hitelfelvétel jelenti (a megkérdezettek 44,4 százaléka gondolkodik kölcsön felvételében), majd az EU-s források, és a hiteleken belül külön vizsgált forrástípusok közül a kereskedelmi banki hiteltermékek következnek. Változatlanul a kamatok mértékét mérlegelik elsősorban a vállalatok hiteligénylés során, csak ezt követően az egyéb forrásköltségek nagyságát.

Az elmúlt egy évben fokozódott a vállalatok hitelköltségekkel szembeni érzékenysége. A hitelfelvétel legnagyobb fékezője a kamatok magas szintje és a szűkös hitelkínálat a vállalati vélemények szerint. Mindkét tényezőt nagyobb akadálynak tekintik a cégek, mint fél évvel korábban, és különösen a kamatok alakulásában következett be jelentős romlás: utoljára 2009 telén ítélték ilyen komoly korlátnak a hitelkamatokat. A vállalatok 55,4 százaléka nem vár a hitelkínálat volumenében változást a következő 12 hónapban, a cégek nagyobb hányada (25,4%-a) számol a hitelkínálat bővülésével, mint amekkora a szűkítést várók aránya (19,2%).

A vállalatok többsége nem vár javulást a hitelkondíciókban a következő 12 hónapban: a megkérdezett cégek 43,3 százaléka szerint nem változnak, 39,9 százaléka szerint emelkednek, 16,7 százaléka szerint pedig csökkennek a következő 12 hónapban a hitelkamatok.