Emberemlékezet óta nem épült ilyen kevés magyar lakás

2012.07.30. 09:02 Módosítva: 2012.07.30. 09:02
Az idei első félévben 4463 új lakás épült, 20 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 4888 volt, ami 17 százalékos csökkenést jelent 2011 első félévéhez képest. Az építtetők körében folytatódott a vállalkozói szektor visszaszorulása, így a vállalkozások részesedése már az egyharmadot sem éri el az újlakás-beruházásokból, derül ki a KSH által hétfőn közzétett adatokból.

A KSH jelentése szerint az első félévben használatba vett lakások számának alakulása jelentős régiós különbségeket mutat. Míg több régióban növekedés következett be (Észak-Alföldön, Dél-Alföldön és Nyugat-Dunántúlon), addig Dél-Dunántúlon és Közép-Magyarországon az átlagosnál nagyobb mértékű, egyaránt 38 százalékos a felépített lakások számának visszaesése.

Egy évvel korábban még Közép-Magyarországon koncentrálódott a lakásépítések több mint fele, most mindössze 41 százalékuk épült ebben a régióban. Budapesten az előző évi jelentős visszaesést követően ebben a félévben 53 százalékkal kevesebb lakás épült, mint 2011 első félévében. A községekben 29, a városokban 13 százalékkal kevesebb lakást vettek használatba, a megyei jogú városokban viszont 34 százalékos növekedés következett be az elmúlt év azonos időszakához képest.

A kiadott építési engedélyek száma – Nyugat-Dunántúl kivételével – valamennyi régióban csökkent, ennek mértéke Közép-Magyarországon a legerőteljesebb (26%). Budapesten fél év alatt mintegy ezer lakás építésére adtak ki engedélyt, ami az egy évvel korábbi mennyiség 79 százaléka.

Az építtetői kör összetételét továbbra is a természetes személyek súlyának növekedése jellemzi. Az általuk épített lakások aránya 58-ról 65 százalékra emelkedett az elmúlt év első fele óta. A vállalkozások által épített lakások aránya ugyanekkor 40-ről 32 százalékra csökkent. Budapesten, ahol korábban a vállalkozói lakásépítés meghatározó volt (77 százalék), most a lakások több mint felét (53 százalékát) természetes személyek építtették. 2012 első félévében mindössze 43 lakás épült önkormányzati megbízásból.

Az építtetői kör átrendeződésével összhangban tovább csökkent az értékesítésre épített lakások aránya (43-ról 35 százalékra), míg a saját használatra épített lakásoké nőtt (56-ról 61%-ra). Bérbeadásra a lakások 4 százaléka épült, ez egy évvel korábban 1 százalék volt.

A lakásépítés kivitelezők szerinti megoszlása alig változott: jogi személyiségű gazdasági társaságok a kivitelezői a használatba vett lakások 51, az egyéni vállalkozások a lakások 32 százalékát építették (2011 első félévében 54, illetve 30% volt az arány). Az új lakások 12 (egy évvel korábban 10) százaléka lakossági kivitelezésben készült el.

Az újonnan épült lakóépületekben 55-ről 61 százalékra nőtt az új családi házak aránya, ugyanakkor a többszintes, többlakásos épületeké kisebb lett (39 helyett 33 százalék). A lakóparki lakások aránya változatlanul 2 százalék.

Az idei első félévben használatba vett lakások átlagos alapterülete 104 négyzetméter volt, ez 4 négyzetméterrel több, mint az előtző évben. A 100 négyzetméteresnél nagyobb alapterületű lakások aránya így 41 százalékról 43 százalékra nőtt.

Idén június végéig 1190 lakás szűnt meg, 20 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A kiadott új építési engedélyek alapján 2832 lakóépület és 2638 nem lakóépület építését tervezik. A lakóépületeknél ez 14 százalékos visszaesést, a nem lakóépületeknél 22 százalékos növekedést jelent. A nem lakóépületek közül 24 százalékkal nőtt az ipari, 15 százalékkal a mezőgazdasági és 1 százalékkal a kereskedelmi épületekre kiadott engedélyek száma.