Azt kaphatjuk az IMF-től, amit a románok

2012.07.30. 07:50 Módosítva: 2012.07.30. 08:31

A vártnál is lassabban haladhatnak az IMF-tárgyalások, és leghamarabb februárban lehet eredményük − fogalmazott a Financial Times (FT) beszámolója. A lap szerint a magyar fél ugyanakkor továbbra is igyekszik „kiizzadni” magából némi magabiztosságot, ami arról szól, hogy ha a dolgok nincsenek is pontosan a jó kerékvágásban, de legalább kezelhetők, idézi a cikket a Napi Gazdaság.

A Népszabadság közben arról számolt be: a tavalyi román megállapodáshoz hasonlíthat az, amelyről most tárgyal a kormány a hitelnyújtókkal. Az IMF továbbra is a készenléti hitelprogramját kínálja, ám annak azt a változatát, amelyik szintén elővigyázatossági alapokon nyugszik, így például nem muszáj lehívni. A lap megjegyzi: a románokkal kötött megállapodást azzal indokolta a valutaalap, hogy a korábban végrehajtott fiskális és strukturális intézkedések meghozták eredményüket, a román gazdaság stabil alapokon nyugszik és újra növekedési pályára került. Eközben a magyar kormánnyal két hete elkezdett tárgyalások egyik vitatott pontja a költségvetésben tervezett gazdasági növekedés megalapozottsága.

Az FT az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva megerősítette az Origo értesülését, hogy az Orbánnal folytatott tárgyalások cseppet sem voltak jókedvűek.

Orbán Viktor miniszterelnök a közrádió pénteki adásában azt mondta, megközelítésbeli különbség van a nemzetközi pénzügyi szervezetek és a magyar kormány gondolkodása között. A kormányfő szerint az IMF általában mindent helytelenít, amit „mi méltányos közteherviselésnek gondolunk”.

Orbán arról is beszélt, hogy a munkahelyvédelmi terv fedezete a tranzakciós illeték lesz, de ha szükségessé válik ezen adónem módosítása, akkor is "kerítenek rá forrást". Varga Mihály, az IMF−EU-tárgyalásokat vezető miniszter az ATV-ben ezzel kapcsolatban megismételte, a kormány nem akar vagyonadót bevezetni, nem kíván változtatni az egykulcsos adón, viszont tudna engedni a jegybankot terhelő tranzakciós illetékből.

Ha a magyar kormány meg akar egyezni az EU-val és a Valutaalappal, akkor azt februárra elérheti − mondta az FT-nek Samu János, a Concorde elemzője arra reagálva, hogy Varga Mihály főtárgyaló szerint az ősz végére tető alá hozhatják az egyezséget.