Olivér
8 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Meghozták Budapestre a nagy mellű pincérlányokat

2012.08.13. 00:02 Módosítva: 2012.08.13. 08:03

Két hét múlva nyit az első budapesti Hooters étterem, írja az Xpatloop.com. A hazánkban élő külföldieknek szóló angol nyelvű portál szerint a Hooters augusztus 27-én a Liszt Ferenc téren nyitja meg első magyarországi és egyben első kelet-közép-európai helyét. A cikk szövegében még csak az szerepel, hogy folyik a 7800 négyzetlábas, vagyis nagyjából 720 négyzetméteres, háromszintes étterem kialakítása, a címében azonban ott található frissített információként, hogy augusztus 27-én lesz a megnyitó.

A New York-i Nasdaq tőzsdén is jegyzett vállalat elsősorban arról ismert, hogy felszolgálónak csak csinos és nagy mellű lányokat vesznek fel, akiknek rövidnadrágból és topból áll az egyenruhája, hogy még jobban hangsúlyozzák testi adottságaikat. A szinkronos filmekben rendre didibárnak fordítják a lánc éttermeit, mivel a hooters angolul dudákat jelent.

Arról, hogy a cég még idén megjelenik Magyarországon, áprilisban számolt be az iStockAnalyst. Az akkori híradás szerint a kispesti focicsapatot tulajdonló magyar származású amerikai üzletember, George F. Hemingway fia, Alex Hemingway vezeti a magyarországi piacra lépést, amely a régiós terjeszkedés első állomása lesz. Alex Hemingway, a Hooters-tulaj Chanticleer csoport európai vezetője, aki tavasszal főként az olcsó munkaerővel és ingatlanárakkal, illetve a konkurencia hiányával indokolta a választást, az Xpatloopnak azt mondta, az európai fejlesztési stratégiájukat kezdik megvalósítani a budapesti nyitással.

A marketinget már az elmúlt hónapokban elkezdték, nemcsak a magyar üzlet Facebook-oldalát hozták látra, hanem a Honvéd júliusi nemzetközi kupameccsein is látható volt, hogy a Bozsik stadionban a pálya mentén lévő reklámtáblák nagy része Hooters-reklám. A klubot üzemeltető társaságnak egyébként felügyelő-bizottsági tagja Alex Hemingway, aki korábban a szintén Hemingway-kötődésű Pizza Hut-nál és a KFC-nél is megfordult.

Mint korábban megírtuk, a női testtel való fogyasztásösztönzés a legősibb módszerek egyike a vendéglátásban, de mostanában különösen divatjuk van nagy a kifejezetten cicikkel támadó helyeknek, angol nevükön a breastaurantoknak. A breastaurantok a leggyorsabban növekvő éttermi szegmens az USA-ban, az elsőnek számító Hooters nyomdokain seregnyi új didibár indult el, a jelenséggel a South Park rajzfilmsorozat is foglalkozott.

A Hooters, amelynek a térségben hozzánk legközelebb Ausztriában van étterme – pontosabban étteremei, hiszen Grazban például kettő is nyitott –, főleg hamburgereket, szendvicseket és sztékeket kínál, de különösen egyedi fűszerezésű csirkeszárnyaira büszke. A mellek mellett.