György
8 °C
23 °C

Nemzeti érdek, hogy ne legyen verseny

2012.08.22. 10:25
A Köztársasági Elnöki Hivatal 180 millió forintot adott volna két érdemérem megtervezéséért és legyártásért, de most kiderült, hogy ez a megoldás a közbeszerzési törvénybe ütközött. Az elnöki hivatal szerint azért egyetlen céget hívtak meg, mert mást nem is lehetett volna. A hatóság két és félmillióra bírságolta a KEH-et.

Megbírságolták a Köztársasági Elnöki Hivatalt (KEH), miután az állami kitüntetések megtervezéséhez és legyártásához közbeszerzés helyett egyszerűen megbeszélték a részleteket az egyetlen meghívott tárgyalópartnerrel, a Metal-Art Zrt.-vel. A szerződés hatéves időtartama alatt összesen 180 millió forintot fizetett volna az állam évi pár tucat Magyar Szent István Rend és Magyar Becsület Rend érméért, továbbá kitüntetésenként még ötmilliót, ha változtatni kéne valamelyik formáján.

Rengeteg előny, nemzeti érdek

A KEH azzal érvelt, hogy még 2006-ban kötöttek egy olyan keretszerződést, ami után csak a Metal-Art Zrt.-t hívhatták meg ajánlattételre, de azt is előadták, hogy gyakolatilag egyébként se lehetett volna mást meghívni. Az érvelés szerint ugyanis egyrészt a történelmi előzményeinkkkel is tisztában kell lennie a nyertes cégnek, így nyilvánvalóan csak magyar tulajdonú cég jöhet szóba.

Emellett pedig a Metal-Art éppenséggel nagyon felkészült, vannak megfelelő gépeik és szakembereik is, nem egy szép érmét legyártottak már.  És mivel a Metal-Art a korábbi Állami Pénzverde jogutódja, ez adminisztrációs könnyebbséget is jelent, ha mondjuk régebbi kitüntetések nemesfémtartalmát kéne igazolni, érvelt az elnöki hivatal.

A KEH a védekezésében megjegyezte: kicsit csúszásban is voltak, augusztus huszadikára már el kellett készülni az első sorozatnak, hogy legyen mit átadni, ilyenkor „nemzeti érdek” a mielőbbi eredményes megoldás. Mivel ugyanis külföldiek is megkaphatják, elég súlyos csapást mérne a külpolitikánkra, ha az átadón végül csak baráti kézfogásokat osztogathatnánk. Még az is előjött a mentségükre, hogy nyolc éve egyszer meghívtak egy másik céget, a Magyar Pénzverő Zrt.-t is a pályázatra, de ők akkor nem is akartak ezzel foglalkozni.

A hatóság másként látta

A Közbeszerzési Hatóságnak viszont a folyamat nem tűnt ilyen magától értetődőnek, és 2,5 millió forintra büntette a KEH-et az ügy miatt. Azért csak ennyire, mert bár nagy értékű és súlyosnak ítélt jogsértést állapítottak meg, együttműködőnek ítélték a másik állami szervet, illetve a kifizetésekre sem került még sor.

Az ügy során a KEH képviseletében egyébként ifj. Balsai István, Balsai István korábbi fideszes képviselő, jelenlegi alkotmánybíró fia járt el, akit tavaly emlékezetes módon, pályáztatás nélkül vettek fel a Sándor-palotába.

A Metal-Art Zrt. egyébként az első Orbán-kormány házi sztrádaépítője, a csődben lévő Vegyépszer egykori elnök-tulajdonosának, Nagy Eleknek az érdekeltségébe tartozik a Virex Vagyonkezelő Kft.-n és azt birtokló Stelius Zrt.-n, Inforg Zrt.-n és Menedzser Mediátor Zrt.-n keresztül. A Metal-Artnak 1997-ig az ÁPV, majd 2001-ig az MFB volt a tulajdonosa, ekkor átkerült a BÁV-hoz, amely egy évvel később, a választások idején került Nagy Elek érdekeltségébe; a BÁV után Sárkány Nagy Erzsébet, Nagy Elek testvére volt a tulajdonosa, 2009 óta tartozik a Virex érdekeltségébe, az elmúlt évet 4,46 milliárd forintos árbevétellel zárta.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!