Emelkedhet a közmunkások bére

2012.08.30. 07:34 Módosítva: 2012.08.30. 07:38

A közfoglalkoztatottak bére a jövőben is emelkedhet, ha a parlament növeli a piaci szférára érvényes minimálbért - mondta a Magyar Hírlapnak Lőrincz Leó, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és logisztikai főosztályának vezetője. Közölte azt is, hogy még az idén megvalósul az ócsai lakópark.

A napilap csütörtöki számában megjelent cikk emlékeztet, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a közelmúltban tartott kőszegi Tranzit fesztiválon kifejtette, a "kormánynak a közmunkatervet végig kell vinnie".

D KOM20110705022
Fotó: MTI

A jövő évi költségvetés aktuális változata szerint a kormányzat az ideinél is több, 154 milliárd forintot szánna a programra. Lőrincz Leó úgy fogalmazott, a legfrissebb adatok szerint január óta több mint kétszázezer fő élt a lehetőséggel.

Kiemelte, "ahol a legtöbb a nyilvántartott munkanélküli, ott a legmagasabb a közfoglalkoztatottak száma is, hiszen a részvételhez álláskeresőként regisztrálni kell az illetékes munkaügyi hivatalban". A program altípusokra oszlik, ilyen az önkormányzati közfoglalkoztatás rendszere vagy a kistérségi Start mintaprogram, amely az idén kiegészült további hatvanhat kistérségben induló programmal. Lőrincz Leó kiemelte, a projektek napi nyolcórás, kilenc-tíz hónapos elfoglaltságot jelentenek, és csaknem nyolcszáz ember bevonásával egyéb mintaprogramok is indultak.

Az Eurostat adatai szerint a közfoglalkoztatással együtt is a nagyon alacsony a foglalkoztatottság Magyarországon. A munkanélküliség csak Szlovákiában és a válságban lévő Spanyolországban nagyobb. A témában készített elemzésünket itt olvashatja.