Hogyan szednek be még 150 milliárdot?

2012.08.31. 08:32
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke szerint kérdéses, hogy négyszeresére növelhető-e az adóbeszedés hatékonysága, mint ahogy az szerepel a jövő évi büdzsé tervezetében. Elmondta, hogy a munkahelyvédelmi akciótervvel még hangsúlyosabb vált, hogy a kormány által előre jelzett pályán mozogjon a gazdaság, ellenkező esetben a költségvetésben további átrendezésekre lesz szükség.

Kovács Árpád a Magyar Nemzetnek adott interjújában hangsúlyozza, hogy az adóhatékonyság kérdése mindenképpen vet fel kérdéseket. A kormány tervei alapján ugyanis 150 milliárddal több pénzt szedne be az adóhivatal jövőre, mint amennyi a tanács által korábban véleményezett költségvetési javaslatban szerepelt. Mivel az eredeti bevételi előirányzatnak a teljesíthetősége is meglehetősen kockázatos volt, érthető, hogy a most megismert újabb és nagyobb számokról részletesebb képet szeretnének kapni. Ezért kért a KT a további pontosításokat.

A tavalyi tapasztalatok azt mutatták, hogy az előirányzott 40 milliárd forintos extra adóbeszedést sikerült az év végére teljesíteni. Ez biztató, de most ennek a négyszereséről van szó. A hatékonyság javulásának határai vannak, és a teljesülés azt is feltételezi, hogy a gazdaság a kormány várakozásai szerint növekedjen. Az előre jelzett bővülés pedig még korántsem biztos - mondta Kovács Árpád.

Arra a kérdésre, hogy mi befolyásolja a jövő évre érvényes büdzsét, azt mondta: részben az idei év bázisától függ a 2013-as költségvetés teljesítse is. Ha a kormányzat prognózisának megfelelően markáns fordulat áll be az első féléves gazdasági folyamatokhoz képest, és a mezőgazdaság is végül elfogadható évet zár, akkor megvalósulhatnak a tervek. Ám a tanács óvatos az idei és a jövő évi gazdasági teljesítmény alakulását illetően, a kormány prognózisától elmaradó számokat valószínűsít.

Ezzel együtt foglaltunk úgy állást a költségvetési törvényjavaslat korábbi számaihoz kapcsolódóan, hogy ha növekvő kockázatokkal is, de a 3 százalék alatti hiány idén és jövőre is tartható. A büdzsé újabb verziója hangsúlyosabbá teszi azt, hogy a tárca által várt pályán mozogjon a gazdaság. Ellenkező esetben a költségvetésben további átrendezésekre lesz szükség.