Alajos, Leila
20 °C
36 °C

Hatezer állást veszélyeztet a Mal válsága

2012.09.11. 15:48
Tartozások, költségek és bírságok hosszú sora miatt szűnhet meg a vörösiszapos Mal Zrt. A bezárás magával ránthatja a Bakonyi Erőművet és Ajka áramellátását is. A szakszervezetek tiltakoznak: szerintük nem pénzért, hanem a munkahelyek megtartásáért.

A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége és az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet kedd délután a parlamentnél petíciókkal hívta fel a fogyelmet arra: a hatalmas tartozások miatt megszűnhet a vörösiszap-katasztrófában érintett Magyar Alumínium Zrt., körülbelül hatezer munkahellyel együtt. A petíciót, amit Giró-Szász András kormányszóvivő és a parlamenti pártok képviselői vettek át, nagyjából hatezren írták alá, és azokban a szakszervezetek azonnali lépéseket követelnek.

A Mal közel másfél milliárd forinttal tartozik a timföldgyártáshoz szükséges gőzszolgáltatást biztosító Bakonyi Erőmű Zrt.-nek, emiatt az erőmű már július végén kilátásba helyezte a szolgáltatás beszüntetését. A két cég azóta folyamatosan tárgyal a tetemes tartozás rendezéséről, megállapodás azonban eddig nem született.

Az óriási kintlévőség a Bakonyi Erőmű számára is kezelhetetlen, ezért nemrég tárgyalásokat kezdtek az MVM-mel a cég felvásárlásáról. A Demján-csoporthoz tartozó erőművel szembeni tartozás még az őszi tüzelőanyag-vásárlást, a szállítók kifizetését, közvetve pedig Ajka és a lakosság energiaellátását is veszélyezteti. A szolgáltatás fokozatos korlátozását már korábban megkezdték, az erőmű jelenleg 40-50 százalékos teljesítménnyel működik a normál állapothoz képest.

Az erőmű korábban közölte, hogy az adósság törlesztéséről szóló tárgyalások eddig nem jártak eredménnyel, pedig már a Mal Zrt. állami felügyelete alatt ígéretet kaptak a működést felügyelő katasztrófavédelmi szervtől, hogy kifizetik a szállított energia ellenértékét.

Ezért nem képesek tovább finanszírozni a Mal Zrt. kintlévőségét, amely már az őszi tüzelőanyag-vásárlást, a szállítók kifizetését. Az erőmű vezérigazgatója korábban azt mondta, hogy a tartozás egy része az állami irányítás alatt keletkezett, és nőtt meg drasztikusan, akkor a cégből a Maltól kapott információik szerint 10 milliárd forintot kivettek.

A Mal-t nem csak rosszul kezelte, de hatalmas büntetést is szabott rá az állam. A Vidékfejlesztési Minisztérium szeptemberben közölte, hogy a cégnek 135,14 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot kell megfizetnie. Az indoklás szerint a "vörösiszap elhelyezésére szolgáló hulladéklerakó üzemeltetése során bekövetkezett környezetkárosítás miatt" köteles megfizetni a több mint 135 milliárd forint bírságot. Az összeg meghatározásakor a felügyelőség figyelembe vette, hogy összesen 1,876 millió tonna hulladék, azaz vörösiszap és lúgos oldat jutott ki a tározóból.

A Mal Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja 2010. október 4-én szakadt át. A kazettából kiömlő, jelentős mennyiségű, magas pH értékű vörösiszap elöntötte a szomszédos Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely településeket. Tíz ember meghalt, százhúszan kerültek kórházba. A kiömlő vörösiszap elárasztotta a Torna patakot, és azon keresztül károsította a Marcal-Rába-Duna vízrendszerét.

Pad Ferenc, az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet elnöke szeptemberben egy ajkai tiltakozáson kijelentette, hogy a kormánynak felül kell vizsgálnia a szerinte irreálisan magas bírságot. Akkor hozzátette, hogy a timföldgyár működőképességének határára jutott. A katasztrófát követő kármentesítés költségei, a technológiaváltás, és a céget finanszírozó külföldi bankok több mint 3 milliárd forintos tőkekivonása miatt a Mal működése kezd ellehetetlenülni.

Közben szeptember 24-én elkezdődött a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper első tárgyalása a Veszprémi Törvényszéken. Az ügyészség halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntette, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és természetkárosítás vétsége, továbbá hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat január közepén 15 terhelttel szemben. A per vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport