Az IMF még nem tudja, mikor jöhet vissza

2012.09.13. 17:48 Módosítva: 2012.09.13. 18:15

Nincs még időpontja a Nemzetközi Valutaalap (IMF), valamint az Európai Unió (EU) és Magyarország közötti hivatalos tárgyalások folytatásának – közölte csütörtöki washingtoni sajtóértekezletén Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója.

„Nincs még dátuma egy új budapesti látogatásnak” – mondta Gerry Rice. Emlékeztetett arra, hogy július végén járt a magyar fővárosban az IMF–EU-küldöttség, amely több eszmecserét folytatott. Csak annyit mondott: „ez a dialógus folytatódik”.

A tárgyalódelegációk a budapesti látogatás után két levelet is küldtek a magyar kormánynak. Előbb egy július végi ötoldalas dokumentumot juttatak el közösen Budapestre, amelyben szóvá tették észrevételeiket, javaslataikat. Majd augusztus végén csak az Európai Bizottságnál egy másik, 14 oldalas levél is született. A levelekre hivatkozva közölt utólag valótlannak bizonyult követeléslistát a Magyar Nemzet múlt csütörtökön, és ugyanezeket a valótlannak minősült követeléseket sorolta fel Orbán Viktor is, amikor azt mondta: „ilyen áron nem” akar hitelmegállapodást.

Ezzel együtt most a magyar kormánynak kell lépnie: a nemzetközi szervezetek ugyanis a budapesti válaszra várnak, mint azt múlt csütörtökön jelezték is (egyben kifogásolva a Magyar Nemzetben megjelenteket). A kormány a miniszterelnök szavai szerint e hét végére vagy a következő elejére – a hamisnak bizonyult követeléslistával szemben – „alternatív tervet” dolgoz ki. Ha az erről tájékoztató levelet a jövő héten küldik el az IMF-nek és az Európai Unió illetékeseinek, akkor október elejére születhet döntés az újabb tárgyalások időpontjáról.

Az Orbán Viktor kormányfőnek az IMF-feltételekre vonatkozó állásfoglalásával kapcsolatban feltett kérdésre Rice kijelentette, hogy ebben a (tárgyalási) szakaszban nem rendelkezik az IMF feltételeinek részleteivel, és jelezte, a fő irányvonalakat a valutaalap küldöttségének július 26-án kiadott közleménye tartalmazza.

Egy pontosító kérdésre válaszolva Gerry Rice úgy fogalmazott, hogy "korai lenne még a feltételekről beszélni, mert a tárgyalások még folyamatban vannak".

"Az álláspontunk az, hogy az eszmecsere folytatódik. Annyira segítőkészek és konstruktívak leszünk, amennyire csak lehetséges, és meglátjuk, hogy innen hová jutunk" - mondta az IMF-igazgató arra a kérdésre válaszolva, hogy nem aggasztja-e az IMF-et a magyar miniszterelnöknek a valutaalap feltételeivel kapcsolatos állásfoglalása. Rice nem adott választ arra a kérdésre, hogy a valutaalap szerint a hivatalos tárgyalásokat hitelről vagy elővigyázatossági hitelkeretről folytatják-e majd.