Varga: Gondolkodunk még kiadáscsökkentésen

2012.09.26. 14:00

A kormány a már nyilvánosságra került bürokráciacsökkentésen és a segélyezési plafonon túl is „gondolkodik még egyéb kiadásoldali intézkedésekben” az IMF-megállapodás érdekében – mondta szerdán az Indexnek Varga Mihály, az IMF–EU-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter. A főtárgyaló hozzátette: ezeket azonban előbb az IMF-fel szeretnék megvitatni, mielőtt nyilvánosságra kerülnének. „A tárgyalások érdekében nem lenne szerencsés, ha a sajtóból értesülnének róla”.

A miniszter megerősítette, hogy a bankadó kapcsán mindenképp tartani fogják magukat a bankszövetséggel kötött korábbi megállapodáshoz. Ezt jelenti, hogy a válságadóként 2010 végén kivetett sarc 2013-ban a korábbi érték felén marad míg, míg 2014-től megszüntetik.

Varga Mihály elmondta, hogy az IMF válasza bármikor megérkezhet, ugyanakkor „mivel a mi fő tárgyalópartnerünk, Thanosz Arvanitisz jó eséllyel érintett az IMF éves közgyűlésén”, legkorábban annak lezárultával, tehát október 15. után folytathatjuk az egyeztetéseket.

Korábban Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke elmondta, hogy az IMF nem köti diktátumhoz a hitelt, hanem a gazdasági szerkezet korszerűsítését várja el.

Az eddig előkerült stabilizáló intézkedések közül a bürokráciacsökkentés hat-nyolcezer közszolga állásának megszűnésével járna, főleg a minisztériumok és a háttérintézmények létszámát csökkentenék, de a miniszter egy szombati interjúban elképzelhetőnek nevezte az OEP megszüntetését is.

A segélyezési plafonnál azt akarják, hogy a maximálisan igénybe vett összes támogatás a segélyezetteknél ne legyen több, mint közmunkából szerezhető jövedelem. Eddig is létezett ilyen plafon, de abba csak a szociális segély számított bele, a családtámogatás például nem.