Válságtervvel mentenék a Kapuvári Húst

2012.09.27. 16:33

Válságtervet készít a jövő hétre a Kapuvári Hús Zrt. megmentése érdekében Foltányi Árpád kisebbségi tulajdonos, aki erről maga tájékoztatta az MTI-t a társaság csütörtöki, felfüggesztett közgyűlését követően.

Közlése szerint a tanácskozáson felhatalmazást kapott arra, hogy jövő kedd délutánra benyújtsa a dokumentumot, miután a magát a társaságba augusztus elején bevásárló új többségi tulajdonos azt jelezte, hogy nem tudja megmenteni a csőd közeli helyzetbe került céget.

Foltányi Árpád jelezte: pénteken az üzem területén tanácskozik azokkal a beszállítókkal, akik részesei kívánnak lenni a társaság megmentésének. Szólt arról is: a többségi tulajdonos ellenszavazata miatt nem fogadta el a közgyűlés azt a kezdeményezést, hogy tegyenek ismeretlen tettes ellen csődbűntett miatt feljelentést a cégnél történtek miatt.

A Kisalföld című megyei napilap szeptember 12-i számában megjelent cikk szerint több hetes termeléscsökkenés után szinte teljesen leállt a kapuvári húsgyár, a Kapuvári Hús Zrt. közgyűlését pedig - amelytől a dolgozók komoly eredményeket vártak - a múlt hét elejéről szeptember 27-ére halasztották.

A Kormányszóvivői Iroda még aznap bejelentette, hogy a kormány kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a kapuvári húskombinátban érintett két céget, a Kapuvári Hús Zrt.-t és a Kapuvári Bacon Húsipari Kft.-t. A lépést azzal indokolták, hogy a kapuvári húskombináttal kapcsolatban súlyos pénzügyi visszaélések gyanúja merült fel a korábbi "felelőtlen garanciavállalások" miatt.

Két nappal később 400-500 ember demonstrált az üzem előtt a munkahelyek védelmében.

E héten hétfőn - a többségi tulajdonos által jelzettnél egy héttel később - kevesebb emberrel, az utóbbi hetekénél nagyobb, de a korábbi időszakban megszokottnál jóval kisebb termeléssel indult újra a feldolgozás a kapuvári húsgyárban.

Pászli Tibor, az üzem szakszervezeti vezetője az MTI érdeklődésére akkor elmondta: a 180 kölcsönzött munkavállaló közül 80 korábbi alkalmazottat visszavesz saját állományába az üzem, a többiekre azonban nem tart igényt. Korábban mintegy 400-an dolgoztak a kapuvári gyárban.

A szakszervezeti vezető közölte azt is, hogy elkezdődött a frissen érkezett hús darabolása, feldolgozása, de a teljesítmény a korábbi években megszokottnak csak mintegy harmada. Hozzátette: nem tudni még, mikor indulhat újra a vágás az üzemben, de a menedzsment folyamatosan tárgyal a beszállítókkal.