Bérvágással élne túl a kapuvári hús

2012.09.28. 15:21

A kapuvári Hús Zrt. számára a kisebbségi tulajdonos olyan válságtervet dolgozott ki, amely a bérvágásra átállásra alapul. Foltányi Árpád kisebbségi tulajdonos pénteken újságíróknak elmondta: biztosítani tudja, hogy beérkezzen a termelés felfuttatásához szükséges heti hatezer sertés.

Hozzátette: emellett olyan új tulajdonosi szerkezetet alaktanának ki, amelyben jelentős hányad jut a sertéstenyésztőknek és a gyár dolgozóinak is, ő maga pedig jelképesre csökkentené jelenlegi 25 százalékos tulajdonrészét. Tájékoztatása szerint a válságterv jövő csütörtökön kerülhet a közgyűlése elé.

A Kisalföld című megyei napilap szeptember 12-i számában megjelent cikk szerint több hetes termeléscsökkenés után szinte teljesen leállt a kapuvári húsgyár, a Kapuvári Hús Zrt. közgyűlését pedig - amelytől a dolgozók komoly eredményeket vártak - a múlt hét elejéről szeptember 27-ére halasztották.

A Kormányszóvivői Iroda még aznap bejelentette, hogy a kormány kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a kapuvári húskombinátban érintett két céget, a Kapuvári Hús Zrt.-t és a Kapuvári Bacon Húsipari Kft.-t. A lépést azzal indokolták, hogy a kapuvári húskombináttal kapcsolatban súlyos pénzügyi visszaélések gyanúja merült fel a korábbi "felelőtlen garanciavállalások" miatt.

Két nappal később 400-500 ember demonstrált az üzem előtt a munkahelyek védelmében.

E héten hétfőn - a többségi tulajdonos által jelzettnél egy héttel később - kevesebb emberrel, az utóbbi hetekénél nagyobb, de a korábbi időszakban megszokottnál jóval kisebb termeléssel indult újra a feldolgozás a kapuvári húsgyárban.



  • Hírek
  • Hírek