Varga Mihály úgy érzi, nem is kell az IMF

2012.10.03. 22:31 Módosítva: 2012.10.03. 22:34
Varga Mihály tárca nélküli miniszter azt reméli, hogy a szóbeli egyeztetéseket követően érdemben is felgyorsulhatnak a pénzügyi védőhálóról szóló tárgyalások Magyarország, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió között. Magyarország is jelen lesz az IMF október 14-i tokiói közgyűlésén, amelyen az országot Varga Mihály fogja képviselni, aki a tervek szerint találkozik majd Olli Rehnnel, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosával is.

Varga Mihály a Heti Válasznak elmondta: a hét elején Barbara Kauffmann-nal, az Európai Bizottság küldöttségvezetőjével is tárgyalt a magyar kormány Budapesten. Kauffmann az ország ellen korábban indított túlzottdeficit-eljárás miatt érkezett Magyarországra. A miniszter kitért arra: az Orbán-kormánynak október 5-ig be kell mutatnia, milyen intézkedéseket tervez az államháztartási hiány három százalék alatt tartására.

Két napunk van újratervezni

Az Európai Bizottság ez alapján fog dönteni októberben, vagy legkésőbb november elején arról, hogy felfüggeszti-e hazánk esetében az uniós támogatásokat vagy sem. Magyarország az uniós csatlakozás óta folyamatosan túlzottdeficit-eljárás alatt áll, miután a deficit meghaladja a GDP 3 százalékát. A kormány a 2013-as költségvetést 2,2 százalékos hiánnyal tervezte, de épp a héten jelentek meg olyan információk, hogy ez akár 2,8 százalék is lehet. A különbség részben abból adódhat, hogy a magyar gazdaság várhatóan sem idén, sem jövőre nem teljesít olyan jól, ahogyan azt a kormány eddigi prognózisaiba várták.

A miniszter szerint Barbara Kauffmann arra is kíváncsi volt, mit válaszol a kormány az IMF-nek, amely további pontosításokra szólította fel a magyar kormányt az alternatív tárgyalási javaslat kapcsán. Mivel az IMF alacsonyabb növekedést vár Magyarország esetében 2013-ban annál, mint amivel a kormány számol, ezért tudni szeretné, milyen hiánycsökkentő intézkedéseket tervez szükség esetére a kabinet – emlékeztetett Varga Mihály.

Arra az újságírói felvetésre, hogy a kormány és az IMF eltérően ítéli meg az ország növekedési lehetőségét, és a két álláspont között valóban több mint 600 milliárd forintra rúg-e a különbség, a miniszter hangsúlyozta: az IMF szakértői szerint a gyengébb magyar gazdasági növekedés miatt az államháztartásban jövőre jóval három százalék fölött várható a hiány.

Röpködnek a százmilliárdok

„Mi a bővülés mértékét másképp ítéljük meg, így az ebből fakadó különbség nagyságát 300-350 milliárd forintra tehetjük. Július óta csak rosszabb adatok jöttek ki a gazdaságról, ezért a kormány nem tudja elkerülni, hogy ne vizsgálja felül a gazdasági növekedésre vonatkozó terveit. Ha mindenhol visszavesznek a növekedésből Európában, akkor mi sem engedhetjük meg magunknak, hogy úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna. Magyarország mérete és beágyazottsága miatt nem lehet külön világ a világban” – mondta a miniszter. Ezzel lényegében megismételte azt, amiről hétfőn a parlament gazdasági bizottságában beszélt.

Varga Mihály szerint a valutaalapra azért van szükség, mert bizonytalan időszak előtt áll az európai gazdaság, a tagországok súlyos gondjai kiszáríthatják az állampapírpiacokat, és Magyarország magas adósságállománya miatt ellehetetlenülhet az ország finanszírozása. „Az IMF-megállapodás olyan, mint a C-vitamin: nem véd ugyan a meghűléstől, de ha már megfáztunk, segít minél hamarabb meggyógyulni”.

A gazdasági növekedés beindulását annyiban tudná segíteni a megállapodás, hogy a megkötését követően a kockázati felárak csökkenhetnek, és az így felszabaduló pénz gazdaságfejlesztésre mehet. Példa erre, hogy a kormány a júliusban bejelentett munkahelyvédelmi terv 300 milliárd forintos költségéből 100 milliárdot az IMF-megállapodástól várt hozamcsökkenésből kalkulált be.

„Ha olcsóbban tudunk pénzhez jutni, akkor több forrásunk marad a kisvállalkozások beruházásainak támogatására is”. Emlékeztetett arra, hogy az IMF-fel való megállapodásra a kormány két legfontosabb gazdasági célkitűzése – az adósságcsapdából való kiszabadulás és a munkahelyteremtés – miatt is szükség van.

Az az érzése, nem is kell

Arra az újságírói felvetésre, hogy meddig húzhatja ki az ország IMF-hitel nélkül, elmondta: ha a hitelmegállapodással kapcsolatos tanulmányokat, elemzői véleményeket olvassa az ember, az az érzése támadhat, hogy Magyarországnak nem is kell az IMF, mert viszonylag kedvező a nemzetközi helyzet, a magyar kormánynak pedig van pénze, és 2013 közepéig biztosan finanszírozni tudja az országot, szerencsés helyzetben akár tovább is. Ez a kijelentés nem az első olyan mondat, amelyből azt lehet kiolvasni, hogy a kormány nem is akarja igazán a hitelmegállapodást; Orbán Viktor a napokban beszélt arról, hogy ha nehezebben is, de IMF nélkül is sikerülni fog.

Varga Mihály a mostani interjúban kiemelte: lassan már nincs is olyan nagy pénzintézet, amely ne kereste volna meg a kormányt azzal, hogy szívesen megszervezné Magyarország devizakötvény-kibocsátását a nemzetközi piacon, amire utoljára tavaly májusban volt példa. A magyar papírokat minden bizonnyal lejegyeznék, csak kérdés, milyen áron.

Arra a kérdésre, hogy mennyit kell még várni a Nemzetközi Valutaalappal kötendő megállapodásra, a miniszter a következőket válaszolta: „Amikor a miniszterelnök felkért a tisztségre, arra a kérdésre kellett válaszolnom, hogy mi minősülhet majd a munkám eredményének. Szerintem az, ha az ország finanszírozása és működése számára sikerül a legkedvezőbb feltételrendszert kialakítani. Éppen ezért könnyen lehetséges, hogy a végén az számít majd eredménynek, ha mégsem állapodunk meg az IMF-fel. Személyes meggyőződésem továbbra is az, hogy egyezségre kell jutnunk. Ezt persze nem lehet évekig elhúzni. Ezért is kötöttem ki a magam számára egy határidőt. Remélem, még annak letelte előtt sikerül a józan ész és a nyilvánosság elvárása szerint megkötni a megállapodást”.