Jó, de kicsi Matolcsy csomagja

2012.10.05. 16:12

Meredek csökkenéssel idei eddigi mélypontjára esett a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása pénteken a londoni piacon, tükrözve a kormány pénteken bejelentett egyenlegjavító intézkedéseinek kedvező piaci fogadtatását.

Az OTP elemzésében kiemelte, pozitív fordulat, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter reggel bejelentette, a kormány az elemzői várakozásaihoz igazítja növekedési prognózisát és kiigazítja a költségvetést.

Bár a bejelentett csomag több intézkedése kissé túltervezett, illetve nem ad választ a költségvetésben található összes kockázatra, mindenképpen jó lépés abba az irányba, hogy nem ortodox intézkedések nélkül tartsuk az unió által elvárt 3 százalék alatti hiánycélt. Az elemzők szerint mindemellett a felvázolt intézkedéseken túl szükség lehet további egyenlegjavító intézkedésekre.

Egyelőre ugyanis túl sok olyan elem van a csomagban, amelyek tényleges költségvetési hatásai nehezen becsülhetők, ilyen az adóbeszedés hatékonyságának növelése, vagy az uniós társfinanszírozás csökkentése. Gárgyán Eszter a Citibank elemzője korábban az Indexnek azt mondta, szerinte a félszuperbruttó kivezetését is el lehetett volna halasztani, nem is lett volna olyan fájó politikailag, de ez is egy makacs pont, amihez a kormány ragaszkodik. Az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos üzenetérte a csomagnak inkább pozitív, mivel nincs benne olyan ötlet, mint további bankadó, vagy az MNB-re kivetett tranzakciós adó. Inflációgerjesztő adóemelés sincsen, ami szintén pozitív, ráadásul van sok kiadáscsökkentés is.

A kormánynak a kitűzött új hiánycél tartásához szüksége van az IMF-hitelre is, enélkül nem válik lehetővé az EU-s társfinanszírozás 15 százalékról 5 százalékra csökkenése, és nem csökkennek a várt módon a kamatkiadások sem. Az OTP elemzésében megjegyzi, a bejelentett intézkedések nélkül 3,8 százalék lett volna a költségvetés GDP-arányos hiánya, így 3 százalékkal számolnak.

Elemzők a bejelentés után arra hívták fel a figyelmet, a mintegy 400 milliárdosnak mondott csomag mellett nagyjából további 150-200 milliárdos további kiigazítás lehet szükséges.