Tömeges csőd előtt az önkormányzatok

2012.10.25. 08:03 Módosítva: 2012.10.25. 10:25

Önkormányzati érdekképviseletek szerint januártól működési zavarokra kell számítani, ha addig az Országgyűlés nem rendezi a települési önkormányzatok helyzetét – írja a Napi Gazdaság. Az érdekképviseletek tegnapi megbeszélése után Kósa Lajos, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, a Fidesz ügyvezető alelnöke ismertette az „1200 milliárd forint önkormányzati adósságállomány” konszolidálásának szükségességéről szóló közös álláspontot.

Kósa és más önkormányzati vezetők a hvg.hu tudósítása szerint azt javasolják, ne legyen általános az adósságátvállalás, és a konszolidáció után állítsák saját lábára az önkormányzati rendszert. Dancsó József, a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségének elnöke szerint november közepéig meg kell születnie a szükséges döntéseknek.

Szemezgetni kell

A konszolidációra Kósa szerint többféle javaslat is felmerült, de az eljárás során figyelemmel kell lenni az el nem adósodott mintegy 500 önkormányzatra, valamint arra, hogy rendkívül "tarka a kép", azaz vannak olyan önkormányzatok, amelyek hasznos beruházásokra vettek fel hiteleket, és olyanok is, amelyek saját hibájukból adósodtak el.

Piaci hírek szerint a a tárgyalásokon az az álláspont alakult ki, hogy a kormány a kisebb önkormányzatokat teljesen, a nagyokat pedig részben konszolidálja (az adósságállomány államosításával), de sürgős megoldásra vár az is, hogy ne kössék a helyhatóságok folyószámla-hitelkereteinek megújítását egyedi kormánydöntéshez.

Szakértők szerint a jelenlegi átmeneti helyzet arra kényszeríti a településeket, hogy erőn felül próbálják visszafizetni hiteleiket az év végéig, ez azonban meghaladja jelentős részük teherbíró képességét, így január elsejétől komoly finanszírozási problémákra lehet számítani. A Magyar Nemzet korábban arról írt, hogy idén legalább 200 milliárd forint adósságot kell az önkormányzatoknak megújítaniuk, ezt, illetve az egész adósságállomány felét konszolidálhatja a kormány.

A bankok is fizethetnek?

Elképzelhető, hogy államkötvény-kibocsátással fedezi le az önkormányzati adósságokat az ÁKK, amivel ez az adósságállomány az államadósság részévé válhat − mondta lapunknak Kuti Ákos, az Equilor elemzője (az unió felé elszámolt ESA típusú konszolidált adósság tekintetében ez nem hozna változást, hiszen annak része az önkormányzati adósság).

Török Bálint, a Buda-Cash szakértője szerint ha az állam átveszi a hitelezők felé meglévő kötelezettségeket, javul az alkupozíciója, és elképzelhető, hogy ezt a feltételek módosítására akarja majd használni. Egyelőre kérdés, hogy a kormány teljesen átvállalja-e az adósságot vagy a magánszemélyeket segítő árfolyamgáthoz hasonlóan megosztja a terheket a hitelkibocsátó bankokkal − véli Samu János, a Concorde elemzője. Elképzelhető egy olyan megoldás, hogy a hitelgáthoz hasonlóan a devizahitelek éves törlesztésének terheiből vállal át a kormány a bankokkal közösen, ami a 700 milliárd forint önkormányzati devizaadósság esetében évi mintegy 70 milliárd forint törlesztési kötelezettséget jelent.

Kósa szerint a 3200 magyar önkormányzat közül mintegy 500 nem adósodott el, a polgármester olyan rendszert sürget, amely nem bünteti ezeket a helyhatóságokat. Az érdekképviseletek a konszolidációval egy időben „zárttá” tennék az önkormányzati rendszert, hogy a települések saját bevételeikből finanszírozzák működési kiadásaikat − ez egy olyan alap létrehozását jelentené, amelybe minden önkormányzat befizetné bevételeinek egy részét, az összeget pedig újraosztanák.

Önkormányzatok éves törlesztési kötelezettsége (milliárd forint)
 
2012 2013 2014 2015 2016
Forintalapú 40,8 46 42,4 31,7 26,8
Devizaalapú 34,3 51,8 47,3 52,2 49,2
ebből euró 12,3 17,6 16,6 15,7 16,1
ebből svájci frank 22 34,2 30,6 36,5 33,1
 Összesen  75,1  97,8  89,7  83,9  76
 Forrás: Napi Gazdaság