Ne várjunk csodát az új kötelezőktől

2012.10.26. 13:27
Idén sem számíthatunk jelentősebb áttörésre a kötelező kampányban. A 2012-es kötelező biztosítás összbevétele a tavalyihoz hasonlóan várhatóan most is 90 milliárd Ft alatt lesz és valószínűsíthető, hogy a 2011-es adathoz képest legfeljebb néhány százalékkal csökken az átlagdíj. Kevesebben fognak a váltás mellett dönteni, idén többen lesznek hűségesek a biztosítójukhoz, a kedvező kiegészítő termékeknek köszönhetően nőhet az újrakötők száma – derül ki a PBA Biztosítási Alkusz előrejelzéséből.

„Az idei kötelező kampányban az lehet a győztes, aki olyan mértékben árazza be a kötelezőjét, hogy azzal képes legyen megtartani vagy megszerezni az ügyfelet. Mindezt úgy, hogy ez ne legyen számára veszteséges, és azt követően eltalálja, hogy milyen személyre szabott ajánlat kell számukra és azt hatékonyan, kis költségráfordítással folyamatosan kínálni is tudja.” – összegezte a várakozásait Vass Gábor, a PBA Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetője.

Alacsony kgfb árbevétel és stagnáló átlagdíj

A PBA biztosításközvetítő szerint az idei kötelező biztosítás összbevétel hasonlóan alakul, mint tavaly. A visszaesés mértéke ugyanakkor nem lesz akkora, mint 2011-ben, amikor durván 10 százalékkal csökkent az előző évhez képest a bevétel (2010-ben 98 milliárd forint). Idén is várhatóan 90 milliárd forint  alatt lesz a teljes kötelező piac árbevétele, mivel a váltók számának visszaesését kompenzálhatja a kedvező áron kínált kiegészítő szolgáltatások bevétele.

Az átlagos kötelező díjakban sem számítanak a szakértők nagy változásra és az előző években megszokott jelentős csökkenésre; a tavalyi évben regisztrált 14 000 forintos átlagdíj megmarad, legfeljebb néhány – mínusz 1-5 százalékos- különbséggel.

Maradni vagy menni?

Minden évben nagy kérdés az ügyfelek számára, hogy maradjanak-e a biztosítójuknál vagy inkább váltsanak, és ez által megtakarítsanak néhány ezer forintot. 2011-ben a piaci szereplők 1 200 000 nagyságú várakozásaival szemben csupán 700 000-en váltottak biztosítót, idén ennél is kevesebbre számít a PBA.

„Mivel a díjak nem fognak olyan mértékben csökkeni, ezért a váltók száma egyértelműen kevesebb lesz idén év végén, viszont nőni fog azoké, akik megmaradnak a biztosítójuknál, mert pár száz forintért nem mozdítják a szerződésüket.” – véli dr. Vass Gábor. „Az újrakötők száma abban az esetben emelkedhet, ha egy-egy biztosító azt a stratégiát választja, hogy a kiegészítőket díjemelkedés nélkül beleteszi a kötelező díjba.” – tette hozzá a szakértő.

A várható nyertesek és vesztesek

A PBA előrejelzése szerint azok a biztosítók, akik tartani tudják a díjszintjüket és nem lesznek sokkal drágábbak, mint a piacon lévő legolcsóbbak, jó eséllyel meg tudják tartani az ügyfeleiket.

A tavalyi adminisztrációs problémák (kártörténeti nyilvántartás/bónusz) miatt a nagy állománnyal rendelkező biztosítóknak van a legnagyobb esélyük arra, hogy ne veszítsék el nagy számban az ügyfeleiket. Kérdés, hogy a  tavalyi nyertesek az egy éves káradataikból kiindulva idén milyen szegmensekre céloznak, illetve lesz e számukra, olyan ügyfél és gépjármű kategória, ami ebben a kampányban nem érdekes számukra.

„A nagy szereplők esetében nem várok díjcsökkentést, náluk arról szól a kampány, hogy mivel tudják megtartani a márkát választó ügyfeleiket. Ehhez különböző extra kiegészítőket kínálnak, amelyek célba találhatnak ennél az autós rétegnél. A kisebb szereplőknél, és azoknál, akik tavaly nagyot vesztettek az egyéni kötelezőn, még az idei év lehet az utolsó ügyfélszerzési akció, hogy aztán más ajánlatokkal célozzák meg az újdonsült vagy „visszaérkező” ügyfeleiket.” – hangsúlyozta Vass Gábor.