November 7-én lesz végleges a közműadó

2012.10.26. 13:07 Módosítva: 2012.10.26. 13:10

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) minden lehetőséget megvizsgál a közművezetékek adóztatása tekintetében, az erről szóló előterjesztést a kormány november 7-i ülésén véglegesíti – közölte a tárca az MTI kérdésére pénteken.

Az NGM emlékeztet arra, hogy a kormány az október 18-án a túlzottdeficit-eljárásról közzétett jelentésében (az úgynevezett EDP-jelentésben) a lehetséges „adótárgyakat” már előrevetítette. A jelentés úgy fogalmazott, hogy a helyi építményadó kiegészítéseként a villany-, gáz-, víz-, csatorna-, távközlési (telefon, kábeltévé, internet) vezetékek nyomvonala után, ezek tulajdonosára vethető ki adó. Már akkor sem tettek különbséget aközött, hogy a vezetékek a levegőben, vagy a földben húzódnak.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ugyanakkor az október 17-én bejelentett második költségvetési kiigazító csomag ismertetésekor azt mondta, a föld alatti vezetékekre, csatornákra vezet be a kormány közműadót, amelyet a szolgáltatók fizetnek.

Az adó mértéke méterenként 100 forint lenne, de azt nem központi adóként vetnék ki, hanem a települési önkormányzatok dönthetnének arról, hogy bevezetik-e vagy sem. Az adóból a kormány 30-40 milliárd forintos bevételre számít; az új adó Tarlós István főpolgármester szerint nem lesz elég a BKV jövő évi finanszírozásához.

A Népszabadság pénteken írt arról, hogy az új közműadó kiterjesztését fontolgatja a kormány, a legújabb elképzelések szerint már nemcsak a föld alatt húzódó, hanem a felszín feletti vezetékek után is fizetniük kellene a szolgáltatóknak.