Emma
5 °C
23 °C

Sértett brüsszeli nagyurak gáncsolják Orbánt?

2012.10.26. 07:56 Módosítva: 2012.10.26. 15:35
Orbán Viktor a múlt heti eurócsúcs után azt mondta, hiába minden megszorítás, Brüsszelnek sosem elég. Két nappal korábban vált világossá, hogy 764 milliárdos csomagot készít a kormány, kétséges, hogy erre ilyen gyors lett volna az Európai Bizottság reakciója – a brüsszeli testület lapunknak azt mondta, csak november 7-én lehet biztosat mondani. Magyarországgal tényleg sok baja van az uniónak – főleg az, hogy 2004 óta csak ígérgetünk –, de a miniszterelnök szavai néhány nappal a Békemenet előtt inkább a hazai belpolitikának szóltak. Közel egy évtizede képtelenek vagyunk betartani egy szabályt, Brüsszel úgy döntött, számon kéri rajtunk. Ez minden politikai áskálódásról, Orbán elleni cselszövésről, személyes sértődésekről, packázásról szóló történet gyökere.

Sem az Európai Bizottság, sem a miniszterelnök hivatala nem adott választ az Indexnek arra a kérdésére, hogy kinek milyen, a tervezett költségvetési intézkedésekről szóló véleményre reagálva fakadt ki Orbán Viktornak a múlt csütörtök-pénteki eurócsúcson. Az uniós állam- és kormányfők brüsszeli tanácskozásának másnapján Orbán Viktor azt mondta: „akármit csinálunk, sose elég”, amivel a kormány két októberi megszorító csomagjának uniós fogadtatására utalt.

Igazítunk, igazítunk, de hiába?

Mint ismert, előbb október 5-én jelentett be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy 397 milliárdos kiigazítást. Erre október 15-én, tíz nap elteltével reagált az Európai Bizottság, a csomaggal kapcsolatos kormányzati várakozásokat túl optimistának nevezve (egyébként nem meglepő módon, az Index úgy kalkulált, hogy körülbelül százmilliárddal számolhatták el a megszorításokat). Ezt követte az október 17-én bejelentett újabb 367 milliárdos kiigazítás – az így keletkezett összesen 764 milliárdosnak mondott, ám várhatóan ennél szintén sokkal kisebb tényleges bevételt hozó megszorítás-sorozatról kellett a korábbi tíz nappal szemben szűk két nap alatt véleményt alkotni Brüsszelben.

Hogy ilyen hivatalos vélemény született-e, vagy csak informális jelzéseket kapott a magyar kormányfő, pontosan nem tudni. Orbán azt mondta akkor, hogy „már majdnem" eleget teszünk az uniós kívánalmaknak, kicsi, tízmilliárdos nagyságrendű eltérés van még, de azt kérte Brüsszeltől, pontosan számszerűsítse az igényét. Hogy Brüsszel alatt kit vagy milyen intézményt értett, azt azóta sem pontosították.

Furcsa körülmények

Az ügy mindenesetre több szempontból furcsa. Egyrészt az Európai Bizottság magyarországi képviseleténél kérdésünkre elmondták, a közelmúltban bejelentett kiigazításokat a Bizottság eddig nem kommentálta. Az Európai Bizottság írásban azt is közölte: biztosat csak november 7-én lehet mondani, amikor a testület Gazdasági és pénzügyi főigazgatósága közzéteszi a szokásos őszi, elsősorban az uniós tagállamokra vonatkozó makrogazdasági előrejelzését. A rövid távú makrogazdasági prognózis az országreferensek elemzései segítségével készül, ahhoz összesen 180 változót vizsgálnak, és abban az október közepéig hivatalosan bejelentett intézkedéseket veszik figyelembe.

Olli Rehn, az unió pénzügyi biztosa szóvivőjén keresztül az Index kérdésére azt mondta, költségvetési ügyekben rendszeresen egyeztetnek a tagországokkal, így Magyarországgal is. A konkrét ügyben részleteket nem közölt, de azt mondta, továbbra is figyelemmel követik a magyar a kormány fiskális lépéseit, novemberben pedig közzéteszik az elemzésüket.

Megkeresésünkre, hogy Orbán Viktor kapott-e formális visszajelzést a bizottságtól a második Matolcsy-csomaggal kapcsolatban, Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke is azt mondta, biztosat csak november 7-én tudnak ebben az ügyben mondani.

Jókor szólt

A brüsszeli és budapesti válaszokból tehát egyértelmű: formális jelzést aligha kaphatott Orbán az uniós testülettől. Informális jelzéseket természetesen kaphatott, azonban egyfelől ezekről sem beszélt azóta senki, másfelől ebben az esetben is furcsa egy ilyen nagyságú csomagnál tízmilliárdos nagyságrendű, a GDP-nek csak néhány ezrelékét kitevő tételen rugózni. Vagy ha igen, akkor talán mégis csak az van, hogy az unióban pikkelnek Magyarországra?

Az elmúlt napok nyilatkozataiból és kiszivárogtatásaiból egy ilyen, könnyen érthetőnek tűnő történet formálódik ki. Amelyben szerepel egyfelől az igyekvő, megfelelni próbáló, csomagok sorát bejelentő kormány, másfelől akadnak itt Orbán Viktort gáncsoló, sértett brüsszeli és más nemzetközi érdekcsoportok, továbbá szó van benne kettős mércéről és az újsághirdetéseken megsértődő IMF-ről. A helyzetünk azonban valójában nem ilyen egyszerű.

És nemcsak amiatt az elgondolkodtató tény miatt, hogy az orbáni kijelentés a négynapos hétvége előestéjén történt. Hiszen így akár egy remek kommunikációs fogás is lehetett az október 23-i Békemenet megerősítésére; mint ismert, a kormánypárti tüntetés szervezői néhány nappal korábban arról vizionáltak, hogy Orbán meg akarják buktatni Brüsszelben, ettől pedig már a múlkor is a Békemenet mentette meg.

A fájdalmak itt mások

Nem kétséges, hogy a Magyarországra jelentős tőkét hozó, azokból hozamot remélő nagybefektetők, multinacionális vállalkozók nem veszik jó néven, ha a kormány a döntései sorával rontja üzleti lehetőségeiket – márpedig erre az elmúlt években számos példa volt. A cégek ilyen esetekben a vélhetően komoly veszteséggel járó kivonulás helyett először saját kormányaiknál, uniós politikusaiknál lobbiznak a magyar adó- vagy egyéb gazdaságpolitikai lépések ellen.

Nem kétséges az sem, hogy Orbán Viktornak valóban vannak politikai ellenfelei az unióban, ahogyan az unió egészében vannak más politikai csatározások is, amik kihathatnak a „magyar ügyre”. És végül nem kétséges az sem, hogy a Nemzetközi Valutaalap tárgyalódelegációja szívesebben venné, ha a kormány nem hangolná egész oldalas kormányhirdetésekben ellene a közvéleményt.

A személyes sértődések és áskálódások azonban aligha nyomnának túl sokat a latban – pontosabban nem lenne eszköz a bosszúra –, ha Magyarország betartaná azokat a játékszabályokat, amelyeket az unióba lépéssel vállalt, vagy legalább azokat, mint például a deficitcélokra vagy az adósságra vonatkozókat, amelyet az unióba lépés óta egyszer sem sikerült betartani (és általában előtte sem). Azt, hogy ne költsünk el minden évben jóval több pénzt annál, mint amennyi a rendelkezésünkre áll, és hogy nem látszatmegoldásokkal toldozzuk a lyukakat.

Sértődni egyébként már nagyon sokszor megsértődhetett és néhányszor nyilván meg is sértődött az IMF és az EU delegációja Magyarországon. Bár a hiteltárgyalások folyamatában egészében leírni ezt a szempontot valóban nem lehet – egy delegációs jelentés hangulatára, hangvételére például befolyással lehet –, nagyobb feneket tulajdonítani neki szintén felesleges.Az, hogy tényleges vészhelyzet esetén kap-e Magyarország hitelt, erősen politikai döntés lenne, mely a legmagasabb szinteken, az ott esetleg szintén megpöckölt érzelmeket félretéve dől el, és jelenleg azért még nagyon sok minden arra utal, hogy igen.

Felállni a szégyenpadról

Így nézett ki a tavalyi többlet

A valós helyzet az, hogy „a rendelkezésre álló tényadatok szerint 2011-ben a magyar költségvetés 4,3 százalékos szufficittel zárt” – közölte a Kormányszóvivői Iroda a cikkünk megjelenése után. Azt írták: „még ha ebből levonjuk a Brüsszel által egyszerinek említett intézkedéseket, akkor is a 3 százalékos szint alatti 2,43 százalékos a hiány”. Emellett Brüsszel erre az évre is elfogadta a 2,7 százalékos prognózist. „Így 2012 már a második olyan év lesz, amikor az EU-csatlakozás óta sikerül teljesíteni Magyarországnak a hiányra vonatkozó maastrichti hiánykritériumot (2,7 százalékos hiánnyal), azaz esély nyílik arra, hogy kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás hatálya alól” – írta a Kormányszóvivői Iroda.

Az Európa szégyenpadjaként emlegetett túlzottdeficit-eljárás 2004 óta van életben Magyarország ellen. Azóta egyetlen kormány sem tudott összerakni olyan költségvetést, amely garantálná, hogy a költségvetés hiánya fenntartható módon a GDP 3 százaléka alatt tud maradni, volt, hogy erre komoly kísérletet sem tettünk, és olyan is, hogy megpróbáltuk.

Tavaly átmenetinek mondott válságadókkal és egy egyszeri bevételnövelő trükkel, a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások hosszú távon még várhatóan visszaütő államosításával sikerült ugyan elérni, hogy a statisztikailag (az Eurostat adatai szerint is) uniós rekordot jelentő többlet volt a költségvetésben. A maastrichti kritérium azonban fenntartható módon történő hiánycsökkentést vár el – ezért is helyezték kilátásba a látszólag jó eredmény ellenére az uniós támogatások megvonását, és tartották fenn a túlzottdeficit-eljárást. Februárban maga a Bizottság írta le, amikor a 144 milliárd forintos támogatás-befagyasztást javasolta: a magyar kormány nem tudta garantálni, hogy „költségvetése tartósan és fenntartható módon az EB által megkövetelt 3 százalékos GDP arányos hiánytartományon belül marad”.

Bár a Magyarországnál nagyobb alkuerővel rendelkező országok bizonyos kérdésekben valóban engedményeket kaptak az uniótól, a helyzetük jellemzően más volt, mint a miénk. Egyfelől ritkábban és kevésbé fájdalmas ügyekben kerültek konfliktusba az unióval – vagy folytattak akár csak a politikai kommunikációban is, EU-ellenes politikát –, miközben a magyar kormány már a hivatalba lépése után ellentétbe került Brüsszellel egyebek mellett a hiány és az adósságelengedés miatt. Másfelől sokszor évekig tartó fegyelmezett költségvetési politizálásuk borult fel a 2008 óta újra és újraéledő pénzügyi válságban. Mindemellett az is fontos, hogy egyes ügyekben nekünk is sikerült hasonló engedményeket szerezni.

 

A költségvetési hiány kapcsán azonban nem, az Európai Bizottság közölte, hazánk vagy teljesíti végre a szabályt, amit vállalt, vagy szankcionál: uniós forrásoktól eshetünk el, ha 2012-ben is túlköltekezzük magunkat.

Idén tudunk javítani

Az Európai Bizottság magyarországi képviselete lapunkkal közölte, arról, hogy kikerülünk-e a túlzottdeficit-eljárás alól, a bizottság várhatóan jövő tavasszal dönt majd a kormány által lejelentett, Eurostat által érvényesített tényadatok alapján. Magyarország jelenleg érvényes, a tanács által kitűzött határideje a korrekcióra a 2012-es év, amelyre a bizottság egyébként előzetesen elfogadta a 2,7 százalékos deficitprognózist.

Erről szólt többek közt tavasszal a Széll Kálmán-terv második kiadása is, a kormány a programban bemutatta, hogyan próbáljuk meg a következő időszakban valóban fenntartható módon tartani a 3 százalék alatti hiánycélt, akkor is, amikor már az olyan egyszeri, vagy egyszerinek szánt bevételek nem állnak majd a kormány rendelkezésére, mint a nyugdíjpénzek, a válságadók, vagy a teljes bankadó.

A tervek többé-kevésbé meggyőzőek voltak, főleg, hogy a kormány még egy idő előtti, nyári költségvetési tervvel is előállt, az uniós pénzügyminiszterek tanácsa (Ecofin) azt javasolta, a szankció ne lépjen érvénybe, és úgy tűnt, ha valóban sikerül tartani a számokat, 2013 tavaszán már Európa szégyenpadjáról is felállhatunk.

Újra a csúszdán

A siker azonban hamarabb elillant, mint ahogy Orbánék pezsgőt bonthattak volna, ennek pedig legalább három oka volt. Egyrészt világossá vált, amit már korábban is többen pedzegettek, nem csak a világgazdasági kilátások aggasztóak, a növekedést a Széll-terv megszorításai is fékezik, a kormány korábbi növekedési tervei túl optimisták. Másrészt maguk a tervek is kezdtek felpuhulni, egyes intézkedések megvalósíthatóságában pedig többen kételkedni kezdtek. Harmadrészt a kormány mindezeket egy újabb gigantikus adókiengedéssel fejelte meg, amelynek lényegében nem nevezte meg a forrásait. A három hatás együttesen több száz milliárdos lyukat ütött a költségvetésen, messze 4 százalék feletti GDP-arányos hiányt megelőlegezve.

A belföldi kommunikációs hadjárat ekkor újrakezdődött. Miután a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió levelek sorát intézte a kormányhoz, amelyben felhívta a figyelmet a költségvetésen tátongó óriáslyukra, az IMF-nek tulajdonított kamukövetelések jelentek meg a sajtóban, Orbán videónyilatkozatot küldött a Facebookra, hogy ilyen áron nem. Majd nemrég IMF és Brüsszel ellen hangoló nyilatkozatok, hirdetések jelentek meg, a kormánypárti politikusok úton-útfélen igyekeztek komoly harcként bemutatni a helyzetet, ahol a nemzetközi szervezetek megszorításokat követelnek, de a kormány nem adja könnyen magát.

Melyik a nagyobb szitokszó?

A kommunikációban közben összemosódott az IMF-tárgyalások és a túlzottdeficit-eljárás ügye, amelyek egyébként bizonyos értelemben valóban összefüggésbe is hozhatóak, nagyjából azonos áldozatokat kellene hoznunk mindkettőért. Ráadásul az úgynevezett IMF-tárgyalások valójában IMF-EU-tárgyalások, a delegáció fele uniós szakértőkből áll, a döntéseket is együtt hozzák a két szervezetnél. Annak, hogy gyakorlatilag az IMF nyakába varrjuk a felelősség nagy részét, fideszes forrásaink szerint ennek az az egyszerű kommunikációs trükk volt az oka, hogy az IMF sokkal nagyobb szavazói táborban számít szitokszónak, mint az Európai Unió. (És persze nem is volt nehéz, hiszen a sajtó is rendszeresen csak egyszerűsítve IMF-tárgyalásokról beszél.)

Mindeközben, bár maga a folyamat itthonról tényleg kínkeservesnek tűnhet – a kormány mégiscsak hétről hétre újabb bejelentésről, huzavonáról, Brüsszellel vívott csatáról számolt be –, összességében a helyzet valójában az, hogy egyelőre a gigantikus 764 milliárdos bejelentés ellenére sem sikerült olyan költségvetést összerakni, mint amit tavasszal, nyár elején a nemzetközi szervezeteknek, Brüsszelnek ígértünk, amikor bizalmat szavaztak az országnak, és kilátásba helyzeték a szankciók eltörlését, amikor felvillant a lehetősége a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésének.

A bejelentések tényleges egyenlegjavító hatása ugyanis inkább 450 milliárd forint körül van, több intézkedés megvalósítása körül komoly kockázatok vannak. Másrészt a kiigazítás szerkezetét úgy rakta össze a kormány, hogy azzal lényegében megöli a jövő évi növekedést, a kabinet által most várt 0,9 százalékos GDP-bővülés helyett örülhetünk, ha nem lesz 2013-ban is recesszió. Ha pedig kisebb a növekedés, az kevesebb adóbevételt is jelent, a kevesebb bevétel pedig újabb kiigazításokat tesz szükségessé - éppen az az ördögi kör rajzolódik ki, amiben eddig is táncoltunk, és amiért az EU-IMF páros kritizál. Összességében az intézkedésekkel az optimista számítások szerint is csak éppen becsúszhat három százalék alá a költségvetés hiánya, pedig tavasszal Brüsszelnek még 2,5 százalékos hiányt ígértünk az idei évre és 2,2 százalékosat jövőre, azóta már a hivatalos célokat is 2,7 százalékra változtatta a kormány.

Az IMF sincs cukorból

Erős túlzás ezek után úgy tekinteni a jelenlegi helyzetre, hogy az Európai Bizottság politikai okokból keménykedik Orbánnal, vagy bárki bosszúból csuklóztatná a magyar miniszterelnököt. Hogy konfliktusok és személyes szálak is vannak a történetben, nem zárható ki, a történetnek viszont a másik fele, hogy ígértünk valami az uniónak, amit közel tíz éve nem tartunk be, és az euróválság keltette feszültségek közepette most már tényleg számon akarják kérni rajtunk. Ha nem teszik, azzal egész Európának bizonyítják be, hogy képtelenek betartatni a szabályokat.

Hogy az IMF csakugyan megsértődött az újsághirdetéseken, szintén nem elképzelhetetlen, de nem is nagyon életszerű. A valutaalap munkatársai voltak már ennél cifrább helyzetekben is, ha sértődősek lennének, a 2010-es kiebrudalásuk után talán vissza sem jöttek volna. Ha valóban későbbre tolódik a tárgyalások folytatása, és ezt valóban az IMF kérte, azt nagyobb eséllyel lehet betudni annak, hogy a költségvetést jelenlegi formájában nem tartják komoly tárgyalási alapnak.

Ami nem meglepő, költségvetés ugyanis nincs: a parlament honlapján a fő számaiban elfogadott nyári törvényjavaslat szerepel. Új törvénytervezetnek – vagy az eddig elfogadott számok gyökeresen, baltával átíró módosításnak – egyelőre nyoma sincs, noha már csak két hónap van az évből. Igaz, lehet, hogy annak benyújtását megelőzi még egy, néhány tízmilliárdos csomag – legalábbis Orbán múlt pénteki szavaiból erre lehet következtetni.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!