Kovács Árpád: A csomagok kétharmada jöhet be

2012.10.29. 14:34

A nemzetgazdasági miniszter által októberben bejelentett kiigazító csomagoktól várt egyenlegjavulás kétharmadával lehet számolni Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke szerint.

Kovács Árpád a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által szervezett hétfői budapesti fórumon elmondta, hogy a nemzetgazdasági miniszter októberben bejelentett két, összesen közel 765 milliárd forintos kiigazító csomagjának azt a részét, amely a kiadásokra vonatkozik, érti a külföld, értik a nemzetközi szervezetek.

A bevételeket növelő részeket már kevésbé, így a bürokrácia csökkentéséből várt további 30 milliárd forintot, vagy a közszférában történő hatékonyabb bérszabályozásból származó többletbevételt, tette hozzá.

Szerinte a költségvetés stabilitása nélkül nincs növekedés, ha pedig jövőre a GDP arányos államháztartási hiány nem 2,2 százalék lesz, hanem 2,9 százalék, akkor a különbözetet meg kell finanszírozni.

A KT elnöke a hétfői előadásában is elmondta, az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal azért kell megállapodni, mert az a piaci kamatnál 3-4 százalékponttal olcsóbb finanszírozást, több százmilliárd forintos kamatkülönbözet jelent.

A jövő évi költségvetés finanszírozásával kapcsolatos bizonytalanságot megszüntetné az EU/IMF- megállapodás, mivel az a költségvetést terhelő összesen közel 6,4 ezer milliárd forintos kötelezettség meghaladja a kormány rendelkezésére álló forint és devizaszámlán lévő összeget - figyelmeztetett az előadó.

Mivel egy sikeres, 4 milliárd euró, vagy annak megfelelő dollár devizakötvény kibocsátásnak kicsi a valószínűsége, ezért a finanszírozás akkor lehet problémamentes,  ha a tervezett költségvetési hiányt tartja a kormány és továbbra is sikeresek forintkötvény kibocsátások - mondt Kovács Árpád.

A költségvetési politikában létfontosságú a kiszámíthatóság, s ebből a szempontból, a magyar költségvetés fegyelmezett, a kiadási oldalt a tervezettnek megfelelően tartja a kormány, "nincs elszaladás" - jelezte a KT elnöke, aki szerint megállítható a magyar gazdaság lefelé menő spirálja .

Az MGYOSZ támogatja a kormányt abban, hogy az államháztartási hiányt a GDP három százaléka alá szorítsa, ugyanakkor nem ért egyet azokkal a lépésekkel, amelyek a növekedést gátolják, így a bankadó fenntartásával illetve a tranzakciós illeték mértékének felemelésével - mondta az előadást megelőző bevezetőjében Futó Péter.

Az MGYOSZ elnöke szerint a magyar gazdaság szempontjából most a két legfontosabb ügy: a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés és az EU/IMF-megállapodás létrehozása. Emellett a kormánynak "békét kell kötnie a bankokkal" - tette hozzá Futó Péter.