Mellár: A rossz gazdaságot konzerválja a kormány

2012.11.08. 13:54

A válságból való kilábaláshoz mindenekelőtt a gazdaság szerkezetének átalakítására lenne szükség - mondta Mellár Tamás közgazdász csütörtökön a Magyar Lízingszövetség herceghalmi szakmai fórumán.

A hazai vállalkozások zömében nem elég versenyképesek, mert technikai színvonaluk elmaradott, és nem érik el azt az üzemnagyságot, aminek alapján a külpiacon sikeresek lehetnének - mondta a Közigazgatási és Regionális Tudományok Intézetének igazgatója.

Politikai osztogatás gazdaságfejlesztés helyett

Mellár Tamás, aki korábban a Központi Statisztikai Hivatal elnöke volt, elmondta: ugyancsak gondot jelent, hogy a hazai vállalkozói réteg nem igazán produktív, vagyis nem képes annyi többletterméket előállítani, ami egy normális működéshez, fogyasztáshoz és beruházáshoz szükséges lenne.

Ezáltal a fogyasztás és beruházás csökken, egyfajta "hibernált" állapotban van, annak ellenére, hogy az ország folyó fizetési mérlege viszonylag kedvező - tette hozzá.

Az átalakításhoz tőkére lenne szükség, ám a pénzek egy részét különféle olyan gazdasági célú támogatásra költi el a kormány, amivel lényegében a régi szerkezetet konzerválja. Ehelyett azokat a szektorokat kellene helyzetbe hozni, amelyeknél viszonylag magas a hozzáadott érték és kicsi az importtartalom - fűzte hozzá a szakember.

Ezt kellene szeretgessük

Ilyen ágazat a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a megújuló energia, a tudás igényű iparágak, mint például a szoftverfejlesztés. Az élelmiszeriparnak például nagy a munkaerőigénye is, fejlesztése segíthetne a foglalkoztatási gondok enyhítésén: 5-10 hektáros birtokokon zöldség- és gyümölcstermesztésre lenne célszerű berendezkedni, ezek a birokok aztán egymással összekapcsolva részvénytársaságként tudnának piacra lépni. Akár ötszáz-hatszáz ilyen társaság is működhetne - fogalmazta meg véleményét Mellár Tamás.