Jövőre kezdik építeni az M43-as sztrádát

Várhatóan jövőre megkezdődik az M43-as autópálya építése Szegedtől Makóig, majd 2009-ben Makótól a román határig. A sztráda kétszer kétsávos lesz, megépítését európai uniós forrásokból finanszírozzák.

A tervek szerint 2008-ban elkezdődhet a Szegedet a nagylaki határátkelőhellyel összekötő M43-as autópálya építése. Az uniós támogatással megvalósuló beruházás során az út szakaszolva, de teljes műszaki tartalommal, kétszer két sávval készülhet el – jelentette ki Felsmann Balázs, a gazdasági tárca szakállamtitkára Makón.

A 43-as az ország egyik legnagyobb forgalmú két számjegyű útja, így az M43-as autópálya építése nem kerülhet le az infrastruktúrafejlesztés "prioritáslistájáról" – mondta Felsmann az érintett települések polgármestereinek tartott fórumon. Az M43-as autópálya építése bekerült a Közlekedésfejlesztési Operatív Program kiemelt projektjei közé. A kivitelezéshez kapcsolódó közbeszerzési eljárást azt követően lehet kiírni, ha létrejött az unióval a beruházás támogatási szerződése.

Az M43-as tervezett nyomvonala (forrás: NIF Zrt.)

A tárca tervei szerint a beruházás költségeinek 85 százalékát fedezné az uniós támogatás – tette hozzá a szakállamtitkár, aki azt mondta: bízik benne, hogy az uniós szerződést a 2008-as építési szezon előtt aláírják. A 43-as út jelenlegi forgalmát kezelő közlekedésbiztonsági beruházásokra az idén is sikerrel pályáztak az érintett települések, és erre jövőre is lesz forrás a nehéz-tehergépjárművekre kivetett útdíjból.

Csicsely Gábor, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztési Zrt. projektvezetője közölte: az autópálya első 3 kilométeres szakasza az M5-ös és a régi 5-ös út között már elkészült. A Szeged és Makó közötti 31,6 kilométeres szakasz jogerős környezetvédelemi és építési engedélyei rendelkezésre állnak, a területszerzés és a régészeti feltáráshoz kapcsolódó szerződéskötés jelenleg folyik, a leletmentés tavasszal elkezdődhet.

A beruházáshoz kapcsolódó jelentős feladat lesz a belvízelvezető rendszer kialakítása, az algyői szénhidrogénmezőn a közműkiváltás – itt három kilométeres szakaszon 180 vezetéket keresztez majd az út –, valamint a Tisza-híd megépítése és az ehhez kapcsolódó partfalvédelem. A Makó és az országhatár közötti 23,1 kilométeres szakasz építése 2009-ben kezdődhet el, és várhatóan 2011-2012 között fejeződhet be.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59