Eleonóra
-1 °C
12 °C

Magánpénzből épül a viharsarki sztráda

2008.12.30. 07:24
A kormány döntése értelmében, ahogy például a teljes M6-os vagy az M3-as Nyíregyháza és ukrán határ közötti szakasza, az M44-es gyorsforgalmi út is ppp-konstrukcióban épül meg. A 63 kilométeres gyorsutat 2012 és 2040 között fogják kifizetni.

A kormány zöld utat adott, hogy magántőke bevonásával épülhessen meg az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsabától Kecskemétig. Az első, 63 kilométeres szakaszra (Tiszakürt-Kondoros) már az ehhez szükséges hosszú távú kötelezettséget is vállalták - közölte Molnár László, Békéscsaba országgyűlési képviselője.

A kormány 2012 és 2040 között ezért a 63 kilométeres útszakaszért évente megközelítőleg 13,6 milliárd forintot fizet a gyorsforgalmi út üzemeltetőjének. A konstrukció lényegéhez tartozik, hogy a "futamidő" lejárta után az út az állam tulajdonába kerül. A kormánydöntés előfeltétele volt annak is, hogy kiírhassák a kivitelezésre vonatkozó nemzetközi pályázatot. Azért éppen ennek a 63 kilométernek a kivitelezése kezdődik el, mert ennek az útszakasznak a tervezése és engedélyeztetése jutott el a megfelelő stádiumba.

A részletekből arra következtethetünk, hogy 2012-re elkészül a gyorsforgalmi út Tiszakürt és Kondoros között. Várhatóan az M44-es további szakaszainak tervezése és engedélyeztetési eljárása is olyan készültségi fokra jut el, hogy - újabb kormánydöntések nyomán - folytatódhatnak a kivitelezési munkák.

Így teljessé válhat a Békéscsaba és Kecskemét közötti, megközelítőleg 120-130 kilométer hosszú gyorsforgalmi út. Békés megye közúti megközelíthetőségének problémája csak ekképpen oldható meg, ugyanis az M44 biztosíthat zavartalan összeköttetést az M5-ös autópályához (Kecskemétnél) és ezáltal a kontinens autópálya-rendszereihez. A megyeszékhelyről jelenleg leggyorsabban a 451-es úton, az Orosháza-Szentes-Csongrád-Kiskunfélegyháza útvonalon lehet eljutni az M5-ös autópályra.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!