Aláírta a MÁV a Stadlerrel a szerződést

2005.08.15. 15:34
Egy jelentős lépéssel közelebb érezheti magát a végső győzelemhez a MÁV monstre tenderében a Stadler. A most aláírt szerződés azonban csak néhány feltétel teljesülése után léphet hatályba.

Hétfőn a MÁV és a svájci Stadler megkötötte a 30 plusz 30 elővárosi motorvonat szállításáról szóló szerződést - erősítette meg az Index értesülését Dunai Zoltán, a Stadler vezető hazai partnerének, a Ganz Transelektro Közlekedési Rt.-nek a vezérigazgatója. Ahogy tehát az Index korábban megjósolta, az államvasút nem késlekedett az okirat aláírásával, miután harmadszor is a svájciakat hirdette ki a közbeszerzés nyereteseként, és a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) ezúttal nem is tiltotta meg az aláírást, noha a vesztes kanadai-német Bombardier ismét hozzá fordult jogorvoslatért.

A szerződés aláírása általában döntő mozzanat szokott lenni a hasonló tendereknél, hiszen egy érvényes szerződéssel rendelkező győztes már hivatkozhat arra, hogy pénzeket fektetett a gyártásba. Ezért a nyertes kilétét a szerződés aláírása után már akkor sem szokták megváltoztatni, ha később esetleg a KDB, vagy valamelyik bíróság hibásnak találja a tender elbírálását. A kiírónak ugyanis ebben az esetben hatalmas kártérítéssel kellene számolnia.

A versenyző motorvonatok

Itt azonban nem egészen ez a helyzet. A szerződés még nem lép hatályba. A tender kiírása szerint ezzel eleve meg kell várni a vonatok finanszírozására kiírt másik, hónapokkal ezelőtt leállított tender eredményét. Ráadásul a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kérésére - tudtuk meg Tóth Judit szóvivőtől - most azt is beleírták a papírokba, hogy a szerződés nem lép életbe, ha addig a KDB jogsértőnek minősíti a közbeszerzési eljárást vagy az azt lezáró döntést. A döntés tehát a motorvonatokról most a KDB kezében van. Ez a testület viszont - mint már írtuk - legutóbb már nem tartotta szükségesnek megtiltani a szerződés aláírását. Ha tehát következetes marad, a 2006-os választások előtt köszönthetik a MÁV akkori vezetői az első két Flirt motorvonatot.

A szerződés életbelépésének még további feltételei is vannak. Meg kell például állapodni arról, hogy a pusztaszabolcsi telephelyet milyen áron vásárolja meg a győztes a MÁV-tól - tájékoztatta az Indexet Stromajer Andrea, a vasút kommunikációs igazgatója. A tender ugyanis - először Magyarországon - a vonatok 30 éves karbantartására is szól.

Talán ennél is érzékenyebb kérdés a karbantartási szerződés felmondása. A MÁV ugyan úgy számolt, mintha a pályázók árajánlata 30 évre szólna, de valójában öt év múlva fel lehet mondani a karbantartási megállapodást. A legtovább versenyben maradt két pályázó igen jelentősen engedett karbantartási áraiból. Az eljárás során fel is merült, hogy önköltség alatti ajánlatot tettek. Vagyis elképzelhető, hogy a győztes egy esetleges korai kiszállással túl jól járna, a MÁV pedig rosszul. A Stadlernek és a Ganz Transelektrónak azonban nincs ilyen szándéka - közölte az Index-szel Dunai Zoltán. Hogy a jámbor ígéretnél komolyabb visszatartó erő is legyen, a szerződést kiegészíti majd egy olyan klauzula, amely kártérítés fizetésére kötelezné a Stadlert, ha öt és tizenöt év között szállna ki az üzletből. A most aláírt szerződés hatályosulásának egy további feltétele tehát, hogy megállapodjanak e kártérítés összegében. (Tizenöt év után egy költséges, korszerűsítéssel is egybekötött felújítás van tervbe véve. Ha ezt elvégzi a Stadler, de a MÁV ez után mondja föl a karbantartási szerződést, akkor éppen fordítva, a vasút kárpótolná a svájciakat.)

A lefolytatott ártárgyalások során a MÁV Rt. az induló ajánlatokhoz képest mintegy 40 milliárd forint megtakarítást ért el a szerződéses ár tekintetében. A MÁV szerződést kötött az összesen mintegy 13 milliárddal olcsóbb és korszerűbb motorvonatokra ajánlatot tevő Stadler-rel - áll a vasút közleményében.