A VPOP-ba olvad be az APEH Bűnügyi Igazgatósága?

2002.06.07. 16:04
Alternatív javaslatot dolgoztak ki az APEH Bűnügyi Igazgatóságán a jövőbeni működésük feltételeire, amit jövő hét kedden mutatnak be a Pénzügyminisztériumnak. Az Index értesülése szerint már megszületett a politikai döntés, miszerint az adórendőrség a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságába olvad be. A Pénzügyminisztérium szóvivője ugyanakkor cáfolta, hogy a kérdést már eldöntötték volna.
A Pénzügyminisztérium vezetői, a vámosok, és az adónyomozók egyeztetni fognak abban a kérdésben, hogy a jövőben milyen intézmény keretében működjön az adónyomozói tevékenység - írta az MTI.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) Bűnügyi Igazgatóságának vezetősége szerint a jelenlegi hatékony működés továbbviteléhez elengedhetetlen, hogy önálló szervezetben maradjon meg az adónyomozás.

Az elkészített alternatív javaslat szerint az igazgatóság felügyeletét az adóhivatal elnöke helyett a Pénzügyminisztérium látná el. Így megmaradhatna az adónyomozók önállósága, akik az európai uniós csatlakozást követően egyesülnének az átszervezett vámosokkal.

Az adónyomozók önállóságot szeretnének

A javaslat alapján az uniós csatlakozást követően már létre lehetne hozni egy, a pénzügyi bűncselekményekkel összevontan foglalkozó nyomozó szervezetet is. Jelenleg azonban az adónyomozók beolvasztása a rendőrségbe vagy a Vám- és Pénzügyőrségbe gyakorlatilag az adónyomozás megszűnését jelentené - vélik a bűnügyi igazgatóság vezetői.

Egyrészt az állomány vezetőinek nagy része nem dolgozna tovább egy összeolvasztott intézményben, másrészt az adónyomozók jelentős része is inkább a gazdasági szférában helyezkedne el, például tanácsadóként. Az adónyomozókra pedig nagy szükség volna, a költségvetés meglopására ugyanis már szervezetek is létrejöttek.

A három éve működő igazgatóság 1999 februárja óta 54,04 milliárd forint értékű bűncselekményt tárt fel, amiből 8,1 milliárd forintot biztosított is. A kármegtérülési mutató az elmúlt három évben 9,7 százalékra nőtt, az 1994 és 1998 közötti 6,1 százalékról.

Az Index értesülése szerint már megszületett a politikai döntés, miszerint az adórendőrség a Vám- és Pénzügyőrség Országos parancsnokságába olvad be. A Pénzügyminisztérium szóvivője kérdésünkre cáfolta, hogy a kérdést eldöntötték volna.