Egyéni vállalkozók, ügyfélkapuhoz!

2007.02.15. 11:26
Csütörtök éjfélig nagyjából 900 ezer adózónak kell bevallást benyújtania elektronikusan. Ez a határidő az éves áfabevallásra kötelezetteknek, valamint mind az eva, mind az szja szabályai szerint adózó egyéni vállalkozóknak arra, hogy éves bevallásukat beadják. A nem a számviteli törvény hatálya alá tartozó evás társaságok is csütörtökig adóznak. A kormányzati elektronikai rendszer eddig bírja a terhelést.

Komoly adódömping ér véget csütörtökön éjfélkor: eddig a határidőig elvileg 900 ezer adózónak kell beadnia – idén már elektronikusan – az elmúlt évről szóló bevallását. Nagy József, az APEH titkárságvezetője kérdésünkre korábban elmondta: az adóhatóság becslései szerint 400 ezer egyéni vállalkozónak kell beadnia eddig a napig a 2006-os jövedelmeiről szóló szja-bevallást a 0653-as nyomtatványon (a program használatához az APEH honlapjáról le kell tölteni, majd telepíteni kell az ABEV keretprogramot is).

Nagy adók, kis adók

Az adóhivatal adatai szerint nagyjából 400 ezer olyan áfakörös adózó van, aki éves áfabevalló. Nekik szintén február 15-ig kell bevallaniuk a tavalyi bevételük után fizetendő forgalmi adót, ehhez a 0665/650/651-es űrlapot kell használniuk.

Az APEH további körülbelül 100 ezer vállalkozás egyszerűsített vállalkozói adóról (eva) szóló bevallását is várja február 15-ig. Ezt a bevallást azoknak az evásoknak kell elkészíteni és benyújtani ma éjfélig, akik nem tartoznak a számviteli törvény hatálya alá (a számviteli törvényeseknek május 31. a határidő). Az evabevallást a 0643-as nyomtatványon kell beadni.

A három nagy adózói csoport éves bevallása mellett számos egyéb adónemben is február 15-ig kell bevallani. Ma éjfélig kell benyújtani a kulturális járulék elszámolásáról szóló bevallást a 0616-os nyomtatványon, a rehabilitációs hozzájárulásról és a szakképzési hozzájárulásról szólót a 0605-ösön (a havi és évközi bevallásra nem kötelezetteknek a 0603-ason), a környezetvédelmi termékdíj tételenkénti részletezettségéről a 06230-ason, az összesítő bevallás benyújtására kötelezett adózóknak a fogyasztói árkiegészítésről a 06152-es nyomtatványon.

Fizetni is kell

A bevallásokkal együtt az adózóknak meg is kell fizetniük az éves adót, ha a tavaly befizetett előlegek összege elmaradt attól. Mivel az evásoknak tavaly bevezették a feltöltési kötelezettséget, akik jól becsülték meg bevételeiket, azoknak most már alig kell befizetniük. A törvény szerint a teljes éves adót be kellett fizetni december 20-ig, de akik az adó legalább 90 százalékát megfizették, azokat nem büntetik mulasztási bírsággal.

Nemcsak egy végső, hanem egy kezdő határidő is február 15.: ekkortól lehet visszakérni a regisztrációs adót. Ezt február 15-től 180 napon keresztül lehet megtenni levélben vagy személyesen annál a fővámhivatalnál, amely az adót kiszabta. A 2004. május 1. és 2005. december 31. között a használt gépjárművek után megfizetett regisztrációs adó egy része igényelhető vissza egy európai bírósági döntés nyomán.

A rendszer bírja

Az elektronikus adóbevallások rohamát egyelőre bírja mind az adóhivatal, mind az ügyfélkapu informatikai rendszere (utóbbi egyes modulja február 13-án másfél óráig nem működtek rendben, de az nem volt adóbevallási határnap). Nagy József tájékoztatása szerint a február 12-i roham után – akkor egy nap alatt 370 ezer bevallást fogadtak – sem álltak le az adózók. Február 13-án például óránként átlagosan 10 ezer bevallás érkezett az adóhivatalhoz, és hasonló adatokat hozott a szerdai nap is. Arról egyelőre nincs adat, hogy 15-e előtt összesen hányan adták be a bevallásukat.

Az APEH egyelőre azt sem tudja, hogy abból a 100-110 ezer adózóból, aki nem regisztrált, hány olyan van, akinek ténylegesen elektronikusan kellett volna adóznia. Egy tavaly decemberi törvénymódosítás ugyanis lehetővé tette, hogy azok, akik nullás bevallást nyújtanak be, ezt papíron is megtehessék. Azt, hogy hány ilyen nullás bevallás érkezett, csak később tudják összesíteni, akkor derül ki, vannak-e olyanok, akik nem nullás bevallást adtak és nem is adóztak elektronikusan.

A törvény szerint a magánszemély adózó 100 ezer forintig, más adózó 200 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható, ha bevallási kötelezettségét nem, vagy késedelmesen teljesíti. Regisztrációs kötelezettség elmulasztásáért 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírság szabható ki. Az előbbi két bírsággal kapcsolatban ugyanakkor az APEH azt közölte kérdésünkre: "a bevallás benyújtását elmulasztók, tekintettel az elektronikus bevallás újdonságára, az első időkben az adóhatóságtól méltányos elbírálásra számíthatnak."