Szakmányban csalják az adót a kereskedők

A kereskedők negyven százaléka nem adott számlát, hetven százaléka az áru eredetéről és a foglalkoztatottak adatairól sem tudott beszámolni a hétvégi APEH-razzián. A Csillagszóró akcióban tízmilliós adóbírság várható, és még lesznek újabb ellenőrzések is.

A vállalkozók negyven százaléka nem adott számlát, illetve nyugtát, s hetven százalékuk az áru eredetét és a foglalkoztatottak dokumentumait sem tudta bemutatni az APEH vásárcsarnokokban, plázákban, fenyőfaárusoknál, illetve kirakodóvásárokon az elmúlt három nap során elvégzett háromszáz vizsgálata szerint - közölte a hivatal sajtófőnöke vasárnap.<> <> Bakonyi Ágnes elmondta: az akció következményeként várhatóan mintegy tízmillió forint bírságot szabnak majd ki. A szabályok megszegése miatt az APEH bizonyosan kezdeményezni fogja üzletek bezárását is. Karácsony előtt még lesz a mostanihoz hasonló ellenőrzési akció.

A kormányszóvivő november 22-én jelentette be, hogy Csillagszóró hadművelet néven hét hatóság összehangolt ellenőrzést végez hat héten át a fogyasztók biztonsága érdekében, az év végi ünnepekhez kapcsolódóan. E munkában részt vesz az APEH mellett az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, az állatorvosi hivatal szakemberei, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, valamint a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága.

Budai Bernadett elmondta: az akciósorozat keretében 2008 első hetéig a hét szervezet mintegy 5 ezer szakembere több mint 40 ezer ellenőrzést végez országszerte a piacokon, vendéglátóhelyeken.

A razziának az elmúlt hetekben már számos eredménye volt. A fogyasztóvédők a múlt héten a Vörösmarty téren bukkantak szabálytalanságok sorára, de korábban több illegális húsüzemet is feltártak.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59