Jobb lesz a rosszadós-lista

2004.10.15. 08:43
Méltányosabb lesz, kifogásolási lehetőséget is nyújt majd a bankközi adósnyilvántartás az elképzelések szerint. A garanciális változtatásokkal a bankok is egyetértenek.
A Magyar Bankszövetség nagyrészt támogatja az igazságügyi tárca méltányosabb személyi adósnyilvántartásra irányuló javaslatát. Feltételezhetően a szövetség készíti elő egy a jelenleginél pontosabb, garanciális elemeket is tartalmazó törvénymódosítás alapját. Erre még csak elképzelések vannak.

Garanciális elemek

A munka résztvevői mindenesetre törekszenek arra, hogy a hitelintézeti törvény idevágó, szétszórt rendelkezései - a fogyasztóvédelem növekvő fontosságára is figyelemmel - lehetőleg külön fejezetben, áttekinthetően kapjanak helyet - tudta meg a Világgazdaság. A szabályozásban fontos szempont lesz az ügyfelek megfelelő tájékoztatása, a nyilvántartásba vétel feltételeinek rögzítése és a jogorvoslati lehetőségek kidolgozása. Felmerült egyebek közt az is, hogy bizonyos időszakokban az ügyfél ingyenesen tudakozódhasson az ő védelmét is szolgáló regisztráció adatairól.

Mint arról lapunk beszámolt: az Igazságügyi Minisztérium szakemberei felhívták a figyelmet arra, hogy a hitelintézeti törvény vonatkozó szabályai az adós személyiségi és vagyoni jogait egyaránt hátrányosan érintő hiányosságokkal bírnak. Az érintett úgy kerül fel az adósok feketelistájára, hogy az ellen nincs védekezési lehetősége. A "listás" pedig nemigen számíthat kedvező döntésre esetleges újabb hitelkérelmének elbírálásakor. Az igazságügyi tárca méltánytalannak tartja, hogy a rossz adós öt évig szerepel a regisztrációban, tekintet nélkül arra, mekkora kölcsönből, hogyan, mennyit törlesztett, mivel tartozik, illetve miért - neki felróható okból-e, vagy önhibáján kívül - mulasztott.

A bankszféra egyetért

A bankszféra képviselői egyetértenek azzal, hogy az adós időben történő értesítése, figyelmeztetése a nyilvántartásba vételről valóban nem nélkülözhető. Már csak azért sem, mert az érdekelt pótolhatja késedelmét, ami a hitelintézetnek is a legkedvezőbb megoldás. Még kérdéses, melyik szerv bírálná el az adós előzetes kifogását. Ugyancsak vitás, hogy panasza megítéléséig listára vehető-e, vagy sem. A bankok szerint a nyilvántartás megbízhatóságát és használhatóságát veszélyeztetné, ha a felvétellel meg kellene várni egy esetleg elhúzódó procedúra végét. Álláspontjuk, hogy a mulasztó nem kerülhetné el a nyilvántartást, ahonnan természetesen rögtön törölnék kifogásának kedvező elbírálása esetén.

A büntetés ideje nem lesz rövidebb

A törvényben rögzített ötéves határidő várhatóan nem lesz kevesebb. Ám a mainál árnyaltabban tennének különbséget adós és adós között, azt is jelezve: egy újabb hitelkérelem teljesítésénél kinél lehet enyhe s kinél nagy, alapos megfontolást igénylő a kockázat. Ez nem pusztán az érintettek, hanem a bankok előnyére is válna, hiszen olyan ügyfeleket kapnának vissza, akik csak kisebb hiba, tévedés, vagy vis maior miatt kerültek ki a jó adósi körből.