Változások az adózásban

Januártól a nyugdíj adómentes jövedelem. Immár használt lakás után is igénybe vehető a megemelt, 240 ezer forintos összegű adókedvezmény. A vállalkozások pedig akár a korábbi háromszorosával, 30 millió forinttal is csökkenthetik adóalapjukat. A kiemelt adózóknak az elektronikus bevallással kell az idén megbarátkozniuk - foglalja össze a változásokat a Világgazdaság.
A személyi jövedelemadóról szóló törvény módosításának köszönhetően kedvezőbbé válik a nyugdíjasok nyugdíjon felüli jövedelmének adózása. Továbbá a nyugdíj az idén már nem egyéb jövedelemnek, hanem adómentes jövedelemnek minősül, így a jövedelem megállapításánál nem kell figyelembe venni.

Lakáscélú hitelek után akár 240 ezer forintos kedvezmény

Egyes lakáscélú hitelek után 240 ezer forintig vehető igénybe adókedvezmény az összevont adóalap adójából. A kedvezmény mértéke a magánszemély adott évi hiteltörlesztésének 40 százaléka lehet, de nem haladhatja meg a 240 ezer forintot.

További változás, hogy használt lakás megvásárlásához felvett hitel esetében is érvényesíthető ez az adókedvezmény a 2002. évtől fizetett törlesztőrészletek alapján. Januártól lakáscélú felhasználásnak minősül a lakótelek, lakás tulajdonjogának, valamint a lakáshoz kapcsolódó földhasználati jog megszerzése is.

Emelkedik a beruházási adókedvezmény

A beruházási adókedvezmény korábbi tízmillió forintos összeghatára 30 millióra emelkedik. A szabályozás a társasági adótörvény alanyaira és az egyéni vállalkozókra is vonatkozik.

Jobb lesz a mezőgazdasági kistermelőknek

Adómentessé válik a családi gazdálkodónak történő termőföld-értékesítéséből származó jövedelem. Nemcsak a gazdálkodó család tagjai, hanem minden mezőgazdasági kistermelő esetében megszűnik a kistermelői költségátalány abszolút összegű (1,2 millió forintos) korlátja, azaz megfelelő bevétel elérése esetén minden tételes költségelszámolást alkalmazó mezőgazdasági kistermelő jogosult 1,6 millió forintot - a költséget igazoló számla nélkül - költségként elszámolni, míg a családi gazdaság tagja esetében ez a felső korlát 2,4 millió.

Adómentes iskolakezdési támogatás

Tanuló gyermekenként évi tízezer forint értékig adómentes természetbeni juttatásként iskolakezdési támogatást kaphat a munkavállaló. Az adómentes juttatás formája tankönyv, taneszköz vagy ruházat, illetve az erről szóló számla pénzbeli megtérítése lehet.

Elektronikus bevallás a kiemelt adózóknak

Idén kötelezővé válik az elektronikus bevallás és adatszolgáltatás azon adózói kör számára, akiknek adóztatási feladatait az APEH kiemelt adózók igazgatósága látja el. Az adózók 2002. szeptember 1-jétől használhatják az APEH-től kapott, minősített elektronikus aláírást, de kizárólag adóügyekben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37