Hogy vagyunk?

"Az elmúlt négy év alatt sikerült olyan lelki és szellemi áttörést elérni a polgárok gondolkodásában, amire már lehet a jövőnket építeni" - jelentette ki a kampány hevében Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Gallup Intézet második Országkép-kutatási eredményeire hivatkozva.

Árnyalatnyi pozitív változásból áttörés

Pedig a belföldi országimázs eszméjével elvileg egyetértő intézmény szakértői az Országkép-kutatás 2002 kedden nyilvánosságra hozott előzetes beszámolójában még igen visszafogottan értékelték az eredményeket: "az elmúlt két évben az egész kép szinte minden összetevője hajszálnyit pozitív irányban változott. A különbségek a hibahatárt súrolják, de az összkép mégiscsak az, hogy az országkép egy árnyalattal pozitívabbra színeződött, mint volt két évvel ezelőtt."

A megrendelő Országimázs Központnak azonban nem szegte kedvét ez a száraz, tudományos semmitmondás, és már másnap fizetett hirdetésben tette közzé a Magyar Nemzetben és a Nemzeti Sportban, hogy "nemcsak hogy jól érezzük magunkat, de egyre jobban".

Nem nagyon hogyan

Az Index társadalom rovatának tagjai először azt hitték, Micimackó és kollégái puccsot hajtottak végre az imázsközpont sajtóosztályán, amikor félálomhoz közeli állapotban végzett sajtószemléjük közben elkezdték olvasni a Hogy vagyunk? című munkát: "Az ember hisz ezt-azt. Gondolja így-úgy. Aztán, ha tudomást szerez erről-arról, hogy másképpen van, bizony nemritkán elcsodálkozik." Persze azonnal kórusban válaszoltuk, hogy mi a magunk részéről nem mondhatnánk, hogy nagyon "hogyan" vagyunk, egy idő óta éppen csak vagyunk, de nem vagyunk hogyan.

Mivel a szerző így belopta magát szívünkbe, viszonylag készségesen meghökkentünk vele a jól ismert - de még a Gallup számára is megmagyarázhatatlan - tényen, hogy a magyarok szerint tíz emberből csupán három sikeres, boldog és elégedett, ha viszont saját magukról kérdezik őket, akkor 84 százalékuk azt állítja, ő bizony boldog.

Mivel az elképzelt olvasóhoz hasonlóan nehezen boldogultunk az oszlopdiagramok értelmezésével, kifejezetten hálásak voltunk azért, hogy lendületesen megrajzolt nyilakkal érzékletessé tették számunkra, hogyan csökkent a rossz, illetve nőtt a jó közérzetű magyarok száma 1993., 2000. és 2002. között.

Féktelen honderű

"Hogy is vagyunk tehát? És mit gondolunk, hogy van az ország?" - vezetett el végül bennünket a csavaros észjárású sajtós a történelmi jelentőségű eredményhez, az áttörés-eszme halovány evilági alapjához. A tavaly előtti 44 százalékról 51 százalékra emelkedett azok száma, akik szerint nem igaz, hogy Magyarország rosszkedvű, pesszimista ország lenne; és ezzel párhuzamosan először emelkedett 50 százalék fölé azok száma, akik szerint jókedvű, derűs országban élünk. "Végre magunk mögött hagytuk a sokszor emlegetett magyar pesszimizmust" - lélegeztünk fel szinte mi is, és magától értetődő igazságként tűnt fel előttünk az imázsközpont összegző üzenete: "Bízunk az ország jövőjében, bízunk magunkban".

Frissen szerzett ország- és énképünk "mentálhigiénés" elmélyítése érdekében nyomban felkutattuk a Gallup eredeti tanulmányát. Megtudtuk belőle például, hogy a magyar lakosság körében - akárcsak 2000-ben - teljes konszenzus uralkodik abban, hogy Magyarország fényes múltú, nagy kultúrájú, szép tájakban gazdag, sokat szenvedett ország, melyet tehetséges, vállalakozó szellemű, szorgalmas, művelt, civilizált emberek laknak, akik nagy tudományos és sportteljesítményekre képesek.

Nem rendültünk meg lelkileg, amikor rájöttünk, hogy az imázsközpont a gondolkodásformálás és álommarketing jegyében a közérdeklődésre számot tartó kutatási eredményekről szelektív módon számolt be. Elfelejtette közölni például, hogy hasonlóképpen széles egyetértés van abban is, hogy Magyarország nem a társadalmi igazságosság birodalma (63 százalék), és nem az egymással törődő, szolidáris emberek országa (67 százalék). Sőt, ez utóbbi esetben az első felmérés óta - ahogy a Gallup mondaná - egy árnyalattal negatívabbra színeződött az amúgy sem túl pozitív kép.

Attól azonban vitathatatlanul megingott egy időre józan eszünk, amikor az események hatására megpróbáltunk elképzelni egy olyan világot, melyben a "szellemi és lelki áttöréshez" hasonlóan hangzatos és homályos gondolatokat köznevetség nélkül lehetne olyan apró tényekre építeni, mint az, hogy a válaszadók 51 százaléka (2 százalékos hibahatárral) gondolja azt, hogy optimista.