Ketten maradtak versenyben a Malévért

2005.07.28. 19:34
Az ÁPV igazgatósága csütörtökön határozatokat hozott egyebek mellett az FHB, a Malév és a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Rt. értékesítéséről. A nemzeti légitársaság privatizációjának eredményhirdetését harminc nappal meghosszabbították. A Földhitel és Jelzálogbank nem kerül magánkézbe, a Szabadkikötő eladásáról három vevőjelölttel tárgyalnak.
Tovább tart a Malév privatizációs eljárása, miután az ÁPV Rt. csütörtökön úgy határozott, hogy még nem hirdet eredményt, hanem annak határidejét harminc nappal meghosszabbítja. Az ÁPV tárgyalásokat kezd a legkedvezőbb ajánlatot tevő Airbridge Rt.-vel, amely 51 százalékban magyar magánszemélyek, 49 százalékban Borisz Abramovics, az ismert orosz üzletember tulajdona, és azt az öt légitársaságot tömörítő orosz AiRUnion hozta létre.

A versenyben maradt másik jelentkező az Aviation Solution Befektetői Konzorcium (ASBK) Kft., amely kizárólag magyar magánszemélyek tulajdonában van. A döntés szerint ugyanis a tárgyalásos eljárás harmadik résztvevője, a Transatlantic Aviation Limited az elvárásoktól elmaradó ajánlata miatt a hátralévő időszakban már nem vesz részt a folyamatban.

Az ÁPV igazgatósága felhatalmazást adott az eljárás folytatására. A privatizációs cég közleménye szerint a soron következő tárgyalások során szükséges tisztázni a befektetői vállalások garanciális kérdéseit, annak érdekében, hogy a befektetői szándékok összhangba kerüljenek a nemzeti légitársaság rövid és hosszabb távú üzleti érdekeivel.

Eredménytelen FHB-tender

Az ÁPV Rt. igazgatósága mai ülésén az újragondolt kormányzati állásponttal összhangban, s a tanácsadói vélemények ismeretében úgy döntött, hogy az FHB rt. privatizációját leveszi napirendről. A privatizációs cég erről szóló közleménye arról tájékoztat, hogy az értékesítési koncepcióra kiírt tanácsadói pályázatot is eredménytelennek nyilvánítja, azon győztest nem hirdetnek.

Az ÁPV a tanácsadói vélemények ismeretében megvizsgálta az esetleges privatizáció lehetséges célkitűzéseit, a privatizációs eljárások előnyeit, hátrányait és kockázatait. A privatizációs cég mindezek alapján, összhangban az újragondolt kormányzati állásponttal, a többségi tulajdonos állam célkitűzéseinek megvalósítása, egyben a bank eddigi eredményes működésének fenntartása és támogatása érdekében hozta meg döntését. A fentiekből következően az FHB Rt. privatizációja lekerült a napirendről.

Magyar vagy német tulajdonosa lesz a Szabadkikötőnek

Az Igazgatóság döntést hozott a Mahart Szabadkikötő Rt. szétválása során létrejövő Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Rt. 99 százalékos részvénycsomagjára kiírt értékesítési pályázattal kapcsolatban is. A testület a pályázat első fordulójának értékelése során megállapította, hogy három ajánlat érkezett. Jelentkezést nyújtott be a dortmundi Rhenus AG and C. KG, a regensburgi székhelyű M. Preymesser GmbH&Co. KG. Sped és a ÁTI Depo Közraktározási Rt. A benyújtott ajánlatok érvényességi szempontból történő értékelése folyamatban van. A második fordulóba az érvényes jelentkezést benyújtó ajánlattevők kerülnek meghívásra.

A privatizációs pályázaton csak a kikötő 75 éves üzemeltetési jogával rendelkező, 355 millió forint jegyzett tőkéjű Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Rt. 99 százalékos tulajdoni hányadát adják el, az új Mahart-Szabadkikötő Rt. tartós állami tulajdonban marad a vagyonát képező földterülettel, a felépítményekkel és az infrastruktúrával együtt. A létrejövő jogi helyzet alapján a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Rt. továbbra is meg kell felelnie az országos közforgalmú kikötő státusznak.