Négy éve is visszahívták az igazgatótanácsot

A privatizációs szervezet új menedzsmentje két hónap alatt dolgozza ki a legnagyobb állami tulajdonú vállalatok, illetve cégcsoportok sorsával foglalkozó vagyonpolitikai koncepciót - közölte László Csaba pénzügyminiszter sajtótájékoztatóján.
A követendő privatizációs alapelvek közül a pénzügyminiszter az egységes vagyonkezelést emelte ki. E szerint a vállalkozói típusú vagyonelemek az ÁPV Rt.-hez kerülnének, azokat a cégeket viszont, amelyeknél a tartós állami tulajdont a nemzetgazdaság stratégiai érdekei nem indokolják, privatizálják.

László Csaba hangsúlyozta: a közeljövőben nem tervezik sem a Mol, sem a Richter állami tulajdonban lévő részvényeinek értékesítését.

Az új vezetés felülvizsgálja az üzleti tervet

Kamarás Miklós, az ÁPV Rt. kedden kinevezett vezérigazgatója elmondta, a szervezet jelenlegi vagyonának értéke 860 milliárd forint, a kötelezettségállomány 120 milliárd forint körül alakul.

Az ÁPV új vezetése felülvizsgálja a privatizációs szervezet idei üzleti tervét és nagy valószínűséggel módosítja a jelentős költségvetési bevétellel számoló dokumentumot - mondta a vezérigazgató.

Négy éve is visszahívták az igazgatótanács minden tagját

László Csaba pénzügyminiszter minden tekintetben törvényesnek nevezte a privatizációs szervezet korábbi igazgatóságának és vezetőjének leváltását, illetve az újak kinevezését.

A pénzügyminiszter semmi rendkívülit nem lát a korábbi vezetés menesztésében. Mint mondta, 1998-ban is visszahívták az igazgatóság minden tagját. "Azt pedig, hogy az új menedzsment kinevezése azonnal megtörtént, és nem vett igénybe másfél hónapot, mint négy évvel ezelőtt, kifejezetten szerencsésnek és az üzleti életben természetesnek tartom" - idézte a hírügynökség a minisztert.

László Csaba elmondta, hogy az év végéig a tervezettet 172,5 milliárd forinttal meghaladó államháztartási hiány nem tartalmaz további költségvetési támogatást az ÁPV Rt.-nek.

A pénzügyminiszter kérdésre válaszolva elmondta, a privatizációs többletbevételek a jövőben a nettó adósságot csökkentik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25