Bővítik az Asia Centert

2007.12.03. 06:28
A jövő év elején megkezdi legújabb, 42 millió eurós beruházását a Külügyminisztérium közelében az RE Project Development Kft. - jelentette be a cég ügyvezető igazgatója, Rudolf Riedl, akinek a nevéhez összesen ötszázmillió euró értékű befejezett és közel 250 milliós folyamatban lévő, illetve tervezett magyarországi beruházás fűződik. A két pinceszintes, mélygarázsos épületekben 20 ezer négyzetméter lesz a kiadható irodaterület 2009 nyarától.

A társaság a legszélesebb körben az Asia Center fejlesztőjeként vált ismertté, ám emellett számos ingatlanfejlesztésben érdekelt. Így például a Várnegyed északi peremén, a Ganz és a Kacsa utca között két irodaház épül, ezeket passzázs fogja összekötni.

Pontosabban május óta még csak a régészeti feltárás folyik, s a kutatók a különböző rétegek feltárása során már eljutottak a római korig, amely öt méter mélyen kezdődik. Ott, ahol a régészek már végeztek, januárban kezdődik meg a munka. Rudolf Riedl megjegyezte: sok ingatlanfejlesztő azért nem vette meg a telket, mert féltek attól, hogy a valószínűnek tartott ókori maradványok miatt bonyolult lesz az építkezés beindítása.

A Király és a Rumbach Sebestyén utca sarkán álló, 8 ezer négyzetméternyi bérbe adható irodaház átépítése 18 millió euróba kerül. Miután ez az épület már elmúlt 14 éves, elavultnak számít, ezért a homlokzatokat érintetlenül hagyva a tartószerkezetig visszabontanak mindent, és gyakorlatilag új belsőt kap a ház. Az építészmérnök végzettségű ügyvezető igazgató elmondta: óhatatlanul elavul ennyi idős korára egy iroda. Példaként említette, hogy mivel másfél évtizeddel ezelőtt nem volt ennyi hőt termelő elektromos berendezés az irodákban, mint manapság, nagyobb belmagasság és nagyobb teljesítményű szellőztető rendszer szükséges.

Szintén a cég irányítja az Uniqa Biztosító 26 millió eurós új budapesti központjának építését a Róbert Károly körúton, valamint a tervezés fázisában van egy 30 millió euró értékű ingatlanfejlesztés Óbudán, ahol irodaépület és lakótömb létesülhet.

Vidéken eddig nemigen dolgozott a harmincfős RE Project Development, ám Debrecenben tavasszal fejezték be 180 lakás építését, és 110 szombathelyi lakás építésének a terve készül.

A következő nagy léptékű, mintegy 60 millió euróra rúgó beruházás a 2003-ban nyílt, jelenleg bruttó 135 ezer négyzetméteres Asia Center harmadik szárnya lesz. Miután a centrum célja, hogy a kínai termékek legnagyobb elosztó központjává váljon Közép-Európában, kétéves tárgyalások eredményeként az üzletközpont nemrég szándéknyilatkozatot írt alá a kínai kereskedelmi tárcával a China Brand Trade Center (CBTC) létrehozásáról. A CBTC a tervek szerint 2009 februárjában kezdi meg működését, ezért szükség lesz az AsiaCenter harmadik szárnyára is, amelynek révén 200 ezer négyzetméterre bővül az alapterület.