Olivér
5 °C
8 °C

Tengerellenes kampány a Balatonért

2006.07.26. 11:12
Kampányt indítottak a balatoni vállalkozók, hogy meggyőzzék a tengerparta utazókat: a Balatonnál is elérhető mindaz, amiért több száz kilométert akarnak autózni. Eddig hetven óriásplakát került ki az autópályák mellé "tengernyi élmény itthon" felirattal.

Hetven óriásplakátot tettek ki balatoni vállalkozók a magyar autópályák mentén, hogy felhívják a tengerpartra utazók figyelmét arra: a Balatonnál is elérhetőek azok a szolgáltatások, amelyeket egyébként a tengerparton keresnek a magyarok. A Magyar Turizmus Rt. által támogatott akció eddig hárommillió forintba került, és az a célja, hogy folyamatosan a magyar turisták figyelmébe tartsák a Balatonon - mondta az Index kérdésére Varga Péter, a kezdeményező egyesület elnöke.

A plakátokat kitették a határátkelőhelyekre is, emellett az egyesület tervezi, hogy kereskedelmi csatornákon is hirdetni fogja a Balatont. A Mi Balatonunk Közhasznú Társaság tagjai szerint a plakátok hatására nem fognak visszafordulni a nyaralni vágyók, ám a kampány arra alkalmas lehet, hogy néhányan elgondolkodjanak azon, érdemes-e több száz kilométert utazni, vagy sem.


A kampány óriásplakátja

Az egyesület kampánya - amely a tervek szerint a holtszezonban fog folytatódni - elsősorban a családos középrétegeket szólítja meg. Korábban ugyanez a szervezet arra bírta rá a balatoni vállalkozókat, hogy közösen igyanak a tó vízéből, ezzel bizonyítva, hogy a Balaton tisztasága nem lehet a fejlesztések gátja.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?