Leépítésekre készülnek a magyar bankok

2003.02.18. 09:35
Megtorpanóban van a kereskedelmi bankok lakáshitelezéssel összefüggő létszámbővülése, az idén több helyen is leépítésekre lehet számítani, a fiókhálózat azonban közben tovább bővül.
A magyarországi bankok átlagos állományi létszáma az 1999 évi csúcspont után 2001-re 7,5 százalékkal csökkent. A lakáshitelezés felfutása ezután 2,5 százaléknyit tudott javítani a helyzeten. Most azonban az elvárt keményebb költséggazdálkodás és a fokozódó bizonytalanság ismét megnyirbálhatja a banki alkalmazottak számát.

A 20-25 százalékos leépítést tervező Postabank mellett információink szerint legalább 15 százalékkal szeretné csökkenteni alkalmazottai számát a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) és ezer főtől válna meg az OTP Bank. A Napi Gazdaság úgy értesült, hogy a CIB Bank épp most állhat stratégiai váltás előtt. Amennyiben a pénzintézet a jövőben lemond a lakossági tömegszolgáltatások fejlesztéséről, minden bizonnyal itt is sokan kerülhetnek az utcára.

Az információtechnológiai fejlesztésekkel indokolják a leépítéseket

Az egy-egy területen végrehajtott leépítések persze nem minden esetben jelentenek állástalanságot az érintett dolgozóknak. Az OTP-nél végrehajtandó ezerfős leépítést az információtechnológiai fejlesztés, a háttérterületek centralizálása teszi lehetővé. Az pedig, hogy közülük hány munkatársat tud majd az OTP más területeken foglalkoztatni, nagyban függ attól, milyen ütemű lesz a lakáshitelezés bővülése az idén. Spéder Zoltán alelnök ezt a területet egyébként a bank idei tervei teljesülésének egyik fő bizonytalansági tényezőjének nevezte pénteki tájékoztatóján. A bank létszáma egyébként tavaly 541 fővel, 8770 főre bővült.

Az MKB szintén információtechnológiai megújulással indokolja a létszámleépítést. A pénzintézet ugyanakkor továbbhalad a fiókbővítéssel: a tavalyi 3 fiók után idén Egerben és Budaörsön avatnak új kirendeltséget. Ugyanakkor még ezekkel az irodákkal is messzinek tűnik az a 100 fiókból álló hálózati cél, amit a piaci hírek szerint a bankvezetés középtávon szükségesnek tartana az üzleti expanzióhoz.

Bővítik a fiókhálózatokat

A lakossági piacon sikerekre pályázó bankok előtt nincs más út, mint a fiókhálózat bővítése. Az egyszerű számlaforgalomnak ugyan mind nagyobb része zajlik elektronikus csatornákon - e területen is komoly fejlesztésekről szólnak a hírek -, ám a fő húzóerőt jelenleg a hitel, döntően a lakáshitel jelenti, amelynél viszont megkerülhetetlen a személyes kapcsolattartás.

A piac elbizonytalanodását jelezheti ugyanakkor, hogy a tavaly 13 új fiókkal hálózatát 79 tagúra bővítő Erste Bank visszafog a tempóból: az idén csak 2 budapesti és egy esztergomi helyszínen tűnik majd fel a kék-piros logó. A döntően kis létszámú, 4-6 fős kirendeltségekbe felvett szakemberek ugyanakkor további létszámbővítést jeleznek, mivel a bank nem tervez leépítéseket. A dolgozói létszámát tavaly 620-ról 639-re bővítő Inter-Európa Banknál a napokban véglegesítik az idei fióknyitási terveket, híreink szerint néhány új fiók mindenképp megkezdi működését.

Egyértelműen a hálózatbővítés mellett kötelezte el magát ugyanakkor a Raiffeisen. A bank a tavaly megnyílt 4 budapesti és az újszegedi fiók után, idén Baján, Veszprémben, Hódmezővásárhelyen és Nagykanizsán biztosan megjelenik, míg új régióközpontot avatnak Kecskeméten és Nyíregyházán. A program két kisebb fiók, a zalaegerszegi és a fertődi új helyre költöztetésével lesz teljes. A költséghatékonyabb bővülési tervet érhetjük viszont utol a banknál akkor, amikor azt látjuk, hogy munkatársi létszáma a fentiek ellenére is csak 8,7 százalékkal, 1315 főre fog növekedni a tervek szerint a 2002-es 15 százalékos bővülés után.

A költségek féken tartásának útját járja immár évek óta a Budapest Bank. Az előző években jó néhány fiókját bezáró bank 2002-ben sem nyitott új fiókot, ugyanakkor több egységet korszerűsítettek. Az elmúlt évet 1676 fős állománnyal záró bank létszáma nem változott lényegesen, ám igazgatási költségeiből 4 százalékot faragott le az elmúlt évben is.