Az OTP-nek ez nagy falat?
Az előző kísérletet a múlt héten zárták le, a román illetékesek közlése szerint egyik jelentkező sem felelt meg a követelményeknek. Mint ismeretes, a BCR-ért az OTP Bank is indult, közösen a német HVB csoporthoz tartozó Bank Austria Creditanstalttal. A konzorcium riválisa a két francia takarékpénztárat felölelő Eulia volt. Ez utóbbi ellen az volt a román kifogás, hogy közvetve többségi francia állami tulajdonban van, az OTP-t pedig a hivatalos magyarázatok túl kicsinek találták egy ekkora falathoz.
Az OTP tovább nyomul Romániában
Az OTP Bank már a múlt héten megkapta a román privatizációs ügynökség hivatalos értesítését arról, hogy a kormány döntése alapján az ügynökség újraindítja a BCR privatizációs folyamatát. Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese a NAPI Gazdaságnak elmondta, hogy a döntést tudomásul veszi a bank vezetése, de ezzel együtt sem kíván változtatni akvizíciós stratégiáján. Romániát továbbra is elsőrendű célországnak tekintik, akárcsak Bulgáriát és Ukrajnát.
Esetleg újraindul a BCR-ért
Az OTP nem érzékelte, hogy román szakmai körök - vagy akár a szélesebb értelemben vett közvélemény - az OTP-t magyarországi székhelye miatt nemkívánatos befektetőnek tekintené, ez is alátámasztja a BCR-től függetlenül meglévő akvizíciós elképzeléseket. A BCR újabb kiírása kapcsán az OTP akvizíciós ügyekért is felelős vezetője múlt heti nyilatkozatában nem zárta ki, hogy a konkrét feltételek ismeretében az OTP esetleg ismét vételi szándékát nyilvánítja ki a BCR-re.
- Budapest, IV. kerület Attila utca 14-18.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft
A Román Nemzeti Bank alkormányzója kijelentette, hogy az OTP részvételét csak úgy tartja elfogadhatónak, ha a konzorciumot a BA-CA vezeti.
Rovataink a Facebookon