Szerdától 250 forint alatt is lehet a benzin

2008.11.10. 13:52
Budapesten a XI. kerületben akár már 246 forintos áron is tankolhatunk holnaputántól. Solymáron, Csömörön és Pilisvörösváron sem kell majd 247 forintnál többet fizetnünk egy liter 95-ös benzinért, elvileg. Törökbálinton és Budaörsön egyes kutakon továbbra is 260 fölött jutunk üzemanyaghoz, az autópályák melletti kutak jórészénél pedig marad 270 forint fölött az ár. A Mol szerdától 7 forinttal csökkenti a benzin, néggyel a gázolaj árát, de a különböző kutaknál 10-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak majd az autósok.

Szerdán (2008. november 12.) nulla órától 7 forinttal csökkenti a Mol a benzin bruttó nagykereskedelmi listaárát, miközben a gázolaj ára 4 forinttal esik majd, tudta meg a Portfolio.hu. Ez azt jelenti, hogy az olajcég a benzin literjét a kiskereskedőknek listaáron bruttó 242,4 forintért, a gázolajat pedig bruttó 272,9 forintért adja majd.

Semmi meglepetés

Az újabb üzemanyagár-csökkentés nem meglepő a Moltól, mert a múlt héten dollárban mérve a benzin ára 4,2 százalékkal, a gázolajé pedig 3,3 százalékkal csökkent. Igaz ugyan, hogy a forint dollárral szembeni gyengülése ezt a hatást némileg erodálta (forintban mérve a benzin 2,7, a gázolaj 1,7 százalékkal lett olcsóbb), de az üzemanyagok árai még így is jelentősen csökkenhetnek tovább.

A benzin ára az újabb csökkentéssel most már sorozatban nyolcadik hete zuhan, szerdától összesen 50 forinttal lesz olcsóbb a 2008. szeptember 20-án tapasztaltakhoz képest, írja a Portfolio.hu.

A gázolaj ára ezalatt a nyolc hét alatt eggyel kevesebbszer, azaz hétszer csökkent és minden alkalommal a benzinnél kisebb mértékben, így ezen fajta ára összesen 25 forinttal lesz olcsóbb szerdától a 2008. szeptember 20-i állapothoz képest.

Irány a XI. kerület

A XI. kerületben, a Hunyadi úton három helyen is 246-247 forintos áron vásárolhatunk majd a 7 forintos csökkentés után, elvileg, a holtankoljak.hu összesítése alapján jelenleg is itt lehet az országban a legolcsóbban 95-ös benzint venni. Törökbálinton és Budaörsön továbbra is 260 fölött juthatunk üzemanyaghoz, az autópályák melletti kutak jelentős részénél pedig még az árcsökkentés után is 270 fölött lesz egy liter 95-ös benzin, de az autósoknak leginkább arra kell számítani, hogy a különböző kutaknál 10-25 forintos árkülönbséget tapasztalnak majd.