Hirtelen lelassult a bérnövekedés

2003.11.21. 08:31
Szeptemberben hirtelen látványosan lassult Magyarországon a bérdinamika. Tavaly szeptemberben ugyanis jelentősen, mintegy 50 százalékkal nőt a közszféra bértömege, ráadásul ezt a gyorsulást részben követte a vállalati szektor is. A költségvetési szektorban így idén év eleje óta tartósan magas volt a kereseti dinamika.
Idén a kilencedik hónapban a közszférában a bruttó bérszint az egy évvel korábbit csupán 5,5 százalékkal múlta felül, miközben augusztusban még 27,6 százalék volt az év/év mutató. A vállalati szektornál nem volt lassulás, az augusztusi 8,3 százalék után ugyanis 10,0 százalék volt szeptemberben a bruttó bérdinamika. Idén szeptemberben - 2003-ban először - megegyezett a bruttó és nettó keresetek növekedési üteme; eltérően az utóbbi egy esztendő tendenciájától, amikor az alkalmazotti adókedvezmény módosítása miatt a nettó keresetek dinamikája rendre 3-5 százalékponttal haladta meg a bruttóét.

Mindezek eredményeként idén az első kilenc hónapban a bruttó nominális átlagkereset 13,5, a nettó pedig 17,0 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi szintet - adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Így január-szeptemberben a reálkeresetek 12,1 százalékkal lettek magasabbak egy esztendő leforgása alatt, miközben a fogyasztói árindex csupán 4,4 százalékkal növekedett.

Hasonló vállalati és állami növekedés

Erre az évre az OÉT által elfogadott bérajánlás 4,5 százalékos reálbér-növekedéssal számolt. A korábbi gyakorlattal ellentétben az egyezség nem a nominálnövekedésre vonatkozott, mivel a személyi jövedelemadó szabályozásának változása eltérően érintette a különböző keresetű munkavállalók reálbérét.

Így szeptemberben végre hasonló volt a vállalati és az állami szféra bérdinamikája, a nettó bér növekedése a kilencedik hónapban 9,0, illetve 7,2 százalék volt. Ebben az évben a cégek következetesen 10 százalék alatti mértékben emelték a bruttó kereseteket, a nettó bérek éves növekedési üteme így is eléri a 13,8 százalékot. Ezzel szemben a költségvetésnél dolgozók bruttó bére a kilenc hónap alatt 23,1 százalékkal emelkedett.