Véget ér a játék a közszolgák 13. havi bérével

2008.05.07. 07:52
Hat év után visszaáll a régi rend a közszférában a 13. havi illetmények kifizetésénél.

A 2004 előtti időszakban a 13. havi bért decemberben fizették ki a közalkalmazottaknak és a köztisztviselőknek, ám ezt a rendet az akkor Draskovics Tibor vezette Pénzügyminisztérium költségvetési megfontolásokból megváltoztatta. (A juttatás a versenyszférával ellentétben az alapilletmény része, vagyis automatikusan jár minden alkalmazottnak).

A 2004-ben esedékes 13. havi béreket a következő hónapra - 2005 januárjára - csúsztatta a kormány, így a 113 milliárd forint kiadás nem a 2004-es év hiányát növelte, ami akkor kapóra jött a költségvetésnek, ám semmit sem segített a 2005-ös büdzsé számain.

Az akkori egyszeri döntés évekre felborította a 13. havi illetmények kifizetését: a jelenlegi szabályok szerint havonta kapják meg a közalkalmazottak a pluszjuttatást, így tehermentesítve a költségvetési gazdálkodást az egyszeri nagy összegű kiadástól.

A közszolgálati szakszervezetekkel kötött megállapodás szerint 2009-től vissza kell térni a 13. havi illetmény decemberi kifizetéséhez - s az erről szóló törvényjavaslatot már el is készítette a munkaügyi tárca. A javaslat közigazgatási egyeztetése a napokban zárul, így a javaslat hamarosan a kormány elé kerül. A törvénytervezet szerint 2009-től a közszférában dolgozó valamennyi alkalmazottnak december 20-áig meg kell kapnia a 13. havi fizetését. A decemberi kifizetés egyébként a költségvetésnek is kedvező, hiszen a nagy bevételek az év utolsó havában keletkeznek.