Magyar hálózatot akar a brit óriás áruházlánc

Magyar hálózatot szeretne kiépíteni két márkája számára a világszerte közvetve és közvetlenül összesen 230 áruházat üzemeltető brit Bhs. A csaknem nyolcvan éve működő cég a ruházaton kívül háztartási eszközöket, textíliát és más berendezési tárgyakat is árul a nagyvárosok főutcáin található áruházaiban.

Most az iskoláskorú lányok számára kitalált Tammy, illetve az újszülöttektől nyolcévesig terjedő korosztályt kiszolgáló Bhs Kids márkát akarja elterjeszteni nálunk, s jelenleg franchise-partnerek után kutat - tudta meg a Viággazdaság Frosina Pavlickovskától, a társaság külföldi terjeszkedéséért felelős üzletfejlesztési képviselőtől, aki azt nem közölte, mekkora beruházást igényel a csatlakozás.

A Bhs-nek főleg a szigetországban vannak egységei (öszszesen 160), de az 1985-ben kezdett nemzetközi bővülés nyomán mára 13 európai és közel-keleti államban 70 áruház viseli a cég nevét. Mindegyik franchise-partner jogilag önállóan működik. A két említett márkát Magyarországon is 100-150 négyzetméteres üzletekben szeretnék árusíttatni.

Az 1928-ban megnyitott első British Homes Stores üzletet üzemeltető Bhs Ltd. 1986-ban felvásárolta a Habitat/Mothercare láncot, és létrehozta a Storehouse Plc. vállalatot. Az ezredfordulón a főtulajdonos Philip Green több felvásárlással is bővítette az áruház-birodalmat. Először 200 millió fontért kivásárolta a cégből a többi tulajdonos részesedését, majd a francia tulajdonostól megvette az Etam UK láncot, később az Allders at Home nevű cég hasonló nevű üzleteit is.

Az elmúlt években változó pénzügyi háttérrel zajlott az üzletmenet. A Bhs Ltd. a március végén befejeződő 2004-2005-ös üzleti évben még 900 millió fontos bevételt és 106 millió fontos üzemi nyereséget ért el. A következő esztendőben 860 milliós forgalom mellett mindössze 42,2 milliós üzemi profitot könyvelt el, a most véget érő üzleti év adatait néhány hét múlva hozzák nyilvánosságra. Philip Green elismerte: az elmúlt években inkább a szintén az ő tulajdonában lévő Topshop/Topman, illetve a Burton üzletlánc fejlődésére összpontosított, hogy ezen a területen felvegye a küzdelmet a Marks & Spencerrel. A pénzügyi mutatók romlását azzal "honorálta", hogy idővel leváltotta néhány vezető beosztású alkalmazottját.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32