Tízmilliárdokkal indul a szén-dioxid-üzlet

2006.02.24. 07:57
Együttes végrehajtás címén 37 projekt áll előkészítés alatt. Ez több tíz milliárd forintnyi tőkét és több száz megawatt beépített kapacitást jelent Magyarország számára.

Ha minden jól megy, akkor hatvan napon belül megérkezik a jogerős építési engedély a Dél-nyírségi Bioenergia Projektre, amely egy az úgynevezett együttes végrehajtás (joint implementation) keretében külföldi tőkéből épülő energetikai beruházás - közölte lapunkkal Polgári István, a Liget Bioenergia Művek (LBM) Kft. ügyvezetője. Az együttes végrehajtási projektek lényege, hogy egy magyar és egy külföldi cég beruház az itteni szén-dioxid-emisszió csökkentésébe. A külföldi társaság ennek fejében a meg nem termelt szén-dioxid utáni kvótákat "elviszi" Magyarországról, és azok a kiotói egyezmény alapján beszámíthatók az anyaországának kibocsátásába. Így az ottani emisszió meghaladhatja a jegyzőkönyvben vállalt kibocsátási plafont, az egyezmény megsértése nélkül.

Jelen pillanatban igencsak bőséges az ezen céllal létrehozandó beruházások listája, hiszen összesen 37 cégnek adtak ki a szakhatóságok támogatói vagy jóváhagyói nyilatkozatot az együttes végrehajtási projekthez - közölték lapunkkal a környezetvédelmi tárcánál. Ezek közül 14 cégnek van már jóváhagyó nyilatkozata, azaz vélhetően hasonló készültségi szinten vannak, mint az LBM projektje. Amennyiben ezek meg is valósulnak, úgy az évente 2,3 millió tonna eru (emission reduction unit), azaz szén-dioxid-kvóta kibocsátásának felel meg, míg a beruházások értéke több tíz milliárd forintra rúg. A beadott tervek jó része szélerőművek felépítésére irányul: korábban 100 megawatt kapacitásról adott ki támogató nyilatkozatot a gazdasági tárca, amelyet most 330 megawattra kíván növelni.

Félmillió tonna nem termelés

Az LBM projektjével a 2008-2012 közötti elszámolási időszakban valamivel több mint félmillió tonnányi szén-dioxid-kvótával csökkenthető az üvegházhatású gázok kibocsátása. Így a beruházásban részt vevő japán Tohoku Electric Power Co. Ltd. majd félmillió tonnával csökkentheti anyaországbeli kibocsátását. Az LBM megújuló erőműve összesen 11 milliárd forintba kerül majd, amelynek 70 százalékát bankhitelből finanszírozzák. A fejlesztésben jelentős tulajdont kap a japán vállalat, valamint tulajdonos lesz még a Magyar Fejlesztési Bank Rt., a projektfejlesztő EGI Rt. valamint az LBM - közölte Polgári. A Szakoly település közelében felépülő 20 megawatt teljesítményű biomasszás blokkot az első években szinte teljesen a helyi állami és magánerdészetekből megvásárolt faaprítékkal és faforgáccsal fűtik majd. A nyersanyagot összesen mintegy négyezer négyzetkilométernyi területről fogják begyűjteni.

Emellett úgy tűnik, sikerül megállapodni hét helybéli vállalkozóval is, akik fejenként 400-500 hektáron energiaerdőt telepítenének. Polgári szerint persze mindehhez jól jöhet majd az, hogy a földalapú támogatások mellett energetikai céllal termesztett növények után is igényelhető kiegészítő támogatás. Arról nem is beszélve, hogy a terményt mindenképpen átvenné az erőmű, mivel az energiaerdő faanyagának ára legalább 10 százalékkal lenne alacsonyabb, mint a faaprítéké. Mindez persze helyi szinten jelentős munkahelyteremtéssel járna, hiszen az erőmű legalább 50 főt, míg az energiaerdők betakarítása és aprítása további 150 főt foglalkoztatna az LBM ügyvezetőjének számításai szerint.