Most érdemes tankolni

2007.01.28. 09:41
A világpiacon a múlt héten drágult a kőolaj és a így benzin ára is. Ez alapján akár 4-5 forinttal is drágulhat a 95-ös benzin literenkénti a jövő héten. Az áremelés azonban nem biztos, a múlt hétre például csökkentést vártak, és az elmaradt.

Hosszú idő után újra emelkedéssel zárta a hetet az olaj ára, ami meglátszik az üzemanyagok jegyzésárain is. A drágulásra a forint gyengülése még rátett egy lapáttal, így hazai fizetőeszközben mérve pénteken este 5-6 százalékos heti drágulást mutatott a benzin és a gázolaj.

A benzin jegyzésára egy hét alatt 3,6 százalékot emelkedett dollárban. A forint gyengülése miatt hazai fizetőeszközben kifejezve az áremelkedés megközelítette a 6 százalékot. Mindeközben a gázolaj ára dollárban 3, míg forintban 5,2 százalékkal emelkedett.

A világpiaci árak alapján joggal számíthatnák akár 4-5 forintos áremelésre a Moltól. Azonban az előző hét pénteken a jegyzésárak csökkentést indokoltak volna, amit a magyar olajtársaság akkor nem lépett meg. Ennek következtében könnyen előfordulhat, hogy most az áremelés is kitolódik, főleg ha figyelembe vesszük az olaj piacán az elmúlt hetekben tapasztalható hektikus áringadozásokat.

Internetes adatok szerint a 95-ös benzin literje a legolcsóbb kutakon 230 forint körüli árakon tankolható. Az átlagos ár 240-250 forint között van, míg a legdrágább kutakon csaknem 260 forintot kell fizetni. A legolcsóbb gázolaj literje 228,9 forint, míg a legdrágább 251-252 forint körül alakul.