Bokros reformokra biztat

Meg kell akadályozni az állami szektor túlduzzasztását, hangzott el Bokros Lajos csütörtöki előadásán. A Horn-kormány második pénzügyminisztere szerint a jelenlegi pénzügyi politikával nem lesz felzárkózás az Európai Unió életszínvonalához nemhogy húsz év, hanem ötven év alatt sem.
A jelenlegi évi 3-4 százalékos gazdasági növekedés mellett 25-30 évet vesz igénybe, hogy a nyugat-európai gazdasági és életszínvonalat elérjük, mondta Bokros Lajos volt pénzügyminiszter Egerben csütörtökön.

A költségvetés túlköltekezése

A balti államok gazdasági növekedése eléri az évi 7-8 százalékot, tehát a felzárkózási idő megfelezhető, mutatott rá a volt pénzügyminiszter, aki az Elsők között címmel indított, szociáldemokrata akadémia nyitóelőadását tartotta Egerben.

Hosszú távú, magas színvonalú, azaz fenntartható növekedés lenne szükséges ahhoz, hogy a nyugat európai színvonalat már a gyerekeinknek is, és ne csak az unokáinknak tudjuk biztosítani. A volt pénzügyminiszter rámutatott arra, hogy a magyar gazdaság gyors növekedését akadályozza a költségvetés túlköltekezése és a lakossági megtakarítások elégtelensége.

Reformok kellenek

A lakossági megtakarítások hiányát a négy évvel ezelőtti lakáshitelezési rendszerre vezette vissza, amelyet esztelennek és igazságtalannak nevezett. Korábban a lakosság egyharmada volt képes pénzügyi megtakarításokra, mára viszont már nem takarít meg senki, mert hatalmas hiteleket vett fel, mutatott rá Bokros Lajos.

A költségvetés túlköltekezésére példaként hozta, hogy az Orbán-kormány idején a köztisztviselők bérét 40 százalékkal, a Medgyessy-kormány alatt pedig a közalkalmazottak fizetését 50 százalékkal emelték meg. Egyik mögött sem volt teljesítmény, tette hozzá a volt pénzügyminiszter. Magyarországon a 3,4 millió munkavállalóból több mint 800 ezer az állami alkalmazott. Csak reformokkal lehet megakadályozni az állami szektor túlduzzasztását, figyelmeztetett.

"Ha folytatjuk ezt a költségvetési túlköltekezésen, fogyasztáson és külföldi hitelekre alapozott, mesterséges konjunktúrával táplált gazdaságpolitikát, akkor nem lesz felzárkózás az Európai Unió életszínvonalához nemhogy húsz év, hanem ötven év alatt sem" - fogalmazott a volt pénzügyminiszter.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58